Képviselőházi irományok, 1910. LIV. kötet • 1270-1323. sz.

Irományszámok - 1910-1286. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister jelentése az összes elemi népiskolákról és azok tanszemélyzetéről, különös tekintettel a katonai szolgálatra bevonult tanítókra

1286. szám. 75 A katonai szolgálatra kötelezett tanítóknak ilyen formán az újabb felmentések, illetve szabadságolások folytán igen tekintélyes része adatott vissza hivatásának és így a helyzet a népoktatás biztosítása terén lényegesen javult. Igaz, hogy a beérkezett összeírási lapokból megállapíthatólag még mindig elég nagy számmal vannak olyan községek, amelyekben az elmúlt iskolai évben rendszeres tanítás nem volt; ezeknek a községeknek legnagyobb része azonban olyan, ahol csak egy iskola van, egy tanerővel és amennyiben ez a tanító katonailag kiképzett,' annak felmentését a hadügyi érdekek sérelme nélkül nem volt módomban kieszközölni; egy nagyrésze ezeknek az iskoláknak a volt hadszintéren — az északkeleti vármegyék területén — van és ebből az okból nem volt ezekben a községekben tanítás még folyamatba tehető. Az ily iskolákból bevonult tanító helyettesítése többféle akadályba ütközött, jóllehet iparkodtam e bajon segíteni az által, hogy a rendkívüli állapotra való tekintettel megengedtem, miszerint nyugdíjazott tanítók, okleveles óvónők, a tanítóképző intézetnek már a III. évfolyamát elvégzett tanítójelöltek is, valamint a lelkészek is elláthassák a tanítást, sőt nem emeltem kifogást az ellen sem, hogy szükségből egyéb intelligensebb egyének is végezhessenek ideiglenesen helyettes tanítói teendőket. Ámde sok iskolafentartó nem tudott helyettest alkalmazni, mert amennyiben a tanító a legénységi állományhoz tartozik, illetményeinek teljes élvezetére lóvén jogosult, a község (hitközség) anyagi eszközök hiányában képtelen volt a bevonult tanító illetményén felül még a helyettest is díjazni, de még ha az iskolafentartó ily áldozatra képes is, igen sokszor nem akadt helyettesítésre vállalkozó egyén. A tanfelügyelői jelentések a tanítás szünetelésének egyik fő okát éppen abban találják, hogy t. i. bár állítólag nagy számban vannak állás nélküli tanítónők és óvónők, helyettesítésre még sem vállalkoznak. Az egyházi főhatóságoknak készséges intézkedése folytán a bevonult tanítót igen sok helyütt a lelkészek teljesen díjtalanul helyettesítették, rendszeres tanítást végezve; a tanfelügyelői jelentések ki is emelik a lelkészeknek a tanításban való lelkes közreműködését. De ez természetszerűleg csak ott történhetett meg, ahol helyben lelkész van. Azoknak a községeknek, ahol a tanítás szünetelt, legnagyobb része fiókegyházközség, ahol tehát a lelkész nem helyben lakik. A szünetelő iskolák tekintetében most már rendelkezésemre álló pontos adatok alapján a jövő tanévre szólólag minden eszköz igénybevételével oda fogok hatni, hogy lehetőleg mindenütt, de legalább is azokban a községekben biztosíttassák a tanítás, ahol a háború kezdete óta nélkülözik a tankötelesek a rendszeres oktatást. Ebből a célból ott, ahol azt szükségesnek és indokoltnak tartom, az iskolafentartó község (hitközség) részére adandó anyagi támogatás elől nem zárkózom el. A nem állami elemi iskolák segélyezésének fennálló rendszere mellett, rendes körülmények között, nem volna módomban a helyettesek díjazásának fedezésére államsegélyt nyújtani, — illetve csak akkor, ha a tanító mint egyéves önkéntes vonult be katonai szolgálatra, — ámde a jelen rendkívüli viszonyok mellett, módját fogom keresni annak, hogy némi anyagi támogatást az állam e részben is nyújthasson. Ezzel a támogatással a tanítóK helyettesítésének kérdése és ezzel a tanitásnek zavartalan biztosítása remélhetőleg megoldást fog nyerni. A fenti statisztikai összeállítás egyik adata szerint 29B az elesett tanítók száma. De meg kell jegyeznem, hogy ez a szám a valóságban bizonyára 01"