Képviselőházi irományok, 1910. LIV. kötet • 1270-1323. sz.
Irományszámok - 1910-1316. Törvényjavaslat a fiumei m. kir. állami rendőrségről
1316. szám. 293 Melléklet az 1316, számú irományhoz. Indokolás „a fiumei m. kir. állami rendőrségről" szóló törvényjavaslathoz. A magyarországi rendőrségnek mai szervezetéről már régóta általános a, nézet, hogy az a követelményeknek nem mindenben felel meg. Erre mutat az 1912 : LVIII. t.-c. 30. §-ának az a rendelkezése is, amely utasította a kormányt, hogy a most idézett törvény életbeléptetésétől számított két éven "belül a városi rendőrségek országos rendezéséről törvényjavaslatot terjeszszen elő. Á rendőrségi szervezet módosításának szüksége különösen a legutóbbi időkben mutatkozott, amikor a háború szülte rendkívüli viszonyok fokozott követelményeket támasztottak a rendőrségekkel szemben, és amikor szervezetüknek és működésüknek hiányai is a rendesnél élesebben tűntek ki. Még inkább sürgeti azonban a rendőrség újjászervezését Fiume kivételes helyzete. A kikötő okozta nagy idegenforgalom; a Fiúmén át lebonyolódó kivándorlás és vissza vándorlás; továbbá Fiúménak földrajzi fekvése kiváltkópen pedig' teljesen elkülönített és határszéli helyzete a rendőrségre minoenkor rendkívüli feladatokat rótt. A fiumei rendőrségre váró, sok tekintetben új feladatok fontosságát a háború még jobban előtérbe állította, és a most szerzett tapasztalatok kötelességévé teszik a kormánynak, hogy elsőrendű állami érdekek biztosítása végett sürgősen gondoskodjék Fiúméban olyan rendőrségi szerv létesítéséről, amely közvetlenül az állami hatalom rendelkezése alatt álljon. Ily szerv létesítését megkönnyíti az, hogy az újjászervezésre a három év óta teljes megelégedésre ott működő m. kir. határrendőrség, mint már kész állami rendőri szerv, szinte önként kínálkozik. A felhozott indokokból tehát elodázhatatlannak látszik Fiume városában ós kerületében a m. kir. állami rendőrségnek haladéktalan szervezése, ós legcélszerűbbnek, hogy a fiumei m. kir. állami rendőrség a m. kir. határrendőrségnek ott működő, jól bevált és a helyi viszonyokkal is teljesen ismerős szervéből építtessék ki. Az az indok azonban, amely Fiume városában és kerületében állami rendőrség szervezését javalja, nem egyenlő súlyú a rendőri igazgatás egész körére nézve.