Képviselőházi irományok, 1910. LIII. kötet • 1969. sz.
Irományszámok - 1910-1269. A m. kir. ministerelnök ötödik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről
36 helyettest állított és irányában szerződéssel ellenszolgáltatásra kötelezte magát, az ilyen szerződóst csak a jelen rendelet 2—10. §-aiban megállapított korlátok között lehet a bíróság előtt érvényesíteni. 2. §. '• Időszakok (nap, hét, hónap stb.) szerint meghatározott ellenszolgáltatás (bór) kikötése esetében a birtokosnak a helyettes irányában az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozólag vállalt kötelezettsége az általános jogszabályokból folyó eseteken felül megszűnik, — még ha a helyettes az elvállalt személyes hadiszolgáltatás alól nem szabadulna is, — ha az igénybe vett fogatos járművet vagy állatot a katonai igazgatás utólag véglegesen megváltja (1914 : L. t.-c. 16. § ), vagy ha a jármű vagy az álat, amely mellé a helyettes személyes szolgálatra fel volt fogadva, elvész, elpusztul vagv az ellenség hatalmába kerül, vagy ha a birtokos vagy a helyettes tényleges katonai szolgálat teljesítésére vonul be vagy bármelyiküket népfölkelői köte lezettség alapján személyes szolgálat teljesítésére kötelezik. Megszűnik a birtokos kötelezettsége akkor is, ha a helyettes meghal, hadifogságba jufc, eltűnik, megszökik vagy az elvállalt személyes szolgálatot személyében rejlő egyéb okból huzamosabb időn át nem teljesítheti. A helyettes a megszűnést követő időre a kikötött ellenszolgáltatásokat nem követelheti. r A használatra átvett és utólag végleg megváltott fogatos jármű vagy állat megváltásának időpontjául azt a napot kell tekinteni, amelyen a katonai igazgatás végleges megváltásukat elrendelte. Azon fogatos járművekre és állatokra nézve, amelyeket a katonai igazgatás még 1915. év január hó 14. napja előtt vett át használatra és amelyek a jelzett napon a harctéren levő csapatoknál állottak alkalmazásban, 1915. évi január hó 14. napját kell a megváltás időpontjául tekinteni. Ha a megváltás vagy időpontja kétséges, a honvédelmi minister megállapítása irányadó. Ha ellenszolgáltatásul napi hat koronát meghaladó értékű időszakos szolgáltatások voltak kikötve, ezek a szolgáltatások a helyettest a helyettesítésnek csak harminc napi tartamára illetik meg, a helyettesítés további tartamára pedig ilyen esetben a helyettesnek a birtokostól naponkint csak hat korona jár. 3. §. Ha az ellenszolgáltatás tekintet nélkül a helyettes által elvállalt személyes szolgálat tartamára átalányban volt meghatározva és az ellenszolgáltatás a helyettes által teljesített szolgálat idejéhez, természetéhez és egyéb körülményeihez képest aránytalanul magas lenne, a bíróság azt a birtokos kórelmére ítélettel méltányosság szerint mérsékelheti. Önként teljesített lejárt ellenszolgáltatás utólagos mérséklését nem lehet kérni. Ha az ellenszolgáltatásul járó átalány a helyettes által elvállalt személyes szolgálatnak meghatározott tartamára volt kikötve és a helyettes szolgálatának tartama a szerződésben meghatározott tartamnál rövidebb volt, a helyettest az ellenszolgáltatásnak a teljesített szolgálat idejére eső aránylagos része illeti; ha pedig a teljesített szolgálat tartama a szerződósben meghatározottnál hosszabb volt, a bíróság a szoigálatnak a szerződésben kikötött