Képviselőházi irományok, 1910. L. kötet • 1197-1218. sz.
Irományszámok - 1910-1207. Törvényjavaslat az 1915/16. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1915. évi XV. t.-c. hatályának az 1915/16. költségvetési év végéig való kiterjesztése tárgyában
• 74 1207. szám. Ehhez képest az 1915/16. évi állami zárszámadásban az 1915/16. évre megállapított összegek gyanánt általában a vonatkozó fejezeteken, címeken, rovatokon, alrovatokon, s illetve költségvetési tételeken az .1914/15. évre megszavazott összegeknek megfelelő összegek lesznek veendők. Kivétel teendő e részben a rendkívüli kiadások ama fejezetei, címei, rovatai, alrovatai és költségvetési tételei tekintetében, amelyeken az 1914/15. évre szóló állami költségvetésben előirányzott kiadás már a vonatkozó egyszeri szükségletnek a teljes összegével, avagy annak utolsó részletösszegóvel engedélyeztetett. A dolog természetéből folyik ugyanis, hogy a szóban levő fejezeteken, címeken, rovatokon, alrovatokon s illetve költségvetési tételeken — az előző évről netán áthozott hitelmaradványok terhére eszközölhető utalványozástól eltekintve —- a felhatalmazási törvény alapján az 1915/16. évben ujabbi összegek igénybevételének nem lehet helye; s tehát a zárszámadásban sem lesznek e fejezeteknél, címeknél, rovatoknál, alrovatoknál vagy költségvetési tételeknél az 1915/16. évre megállapított összegek feltüntethetők. Az 1915. évi XII. t.-c. 2. §-ának harmadik bekezdésében foglalt határozmányokra való figyelemmel a javaslat 3 §-ában intézkedni kellett arra nézve, hogy az 1915/16. költségvetési évre szólólag a fentiek szerint megállapítandó hitelösszegek közül melyekre nézve lesz a »rendes« és az »átmeneti* kiadásoknál két évi, vagyis az 1916/17. költségvetési óv végéig terjedő felhasználási idő igénybe vehető. Minthogy az 1915/16. évi kezelést illetőleg a fentiek szerint általában az 1914/15. évi költségvetés lesz az irányadó, legmegfelelőbbnek mutatkozik, hogy az 1915/16 költségvetési évre így megállapíiott hiteJösszegek közül azokra nézve engedélyeztessék két évi felhasználási idő, amelyekkel azonos célra, tehát ugyanazon a fejezeten, címen, rovaton, alrovaton s illetve költségvetési tételen az 1914/15. évre engedélyezve volt hitelösszegekre nézve a kormány a legfőbb állami számvevőszék elnökével egyetértve az 1915.évi XII. t.-c. 6. §-ában nyert felhatalmazás alapján két évi felhasználási időt állapított meg. Az 1915/16. költségvetési évben a jelen törvényjavaslat 1. ós 2. §-ai^ szerint igónybevehető beruházási hitelek felhasználási idejének megállapítását illetőleg külön rendelkezésre nincs szükség, minthogy e részben az 1915. évi XII. t.-c 2. §-ának második bekezdésében foglalt határozmányok az irányadók. A javaslat 3. §-a továbbá a hitelátruházási jognak az 1915/16. évben való gyakorlását illetőleg rendelkezik oly értelemben, hogy a hitelátruházásra nézve, a 2. §. harmadik bekezdésében foglalt s a fentiekben már ismertetett rendelkezésből folyó korlátozással, az 1914/15. évi állami költségvetésre nézve megállapított határozmányok legyenek irányadók. Kivétel e határozmányok alól a javaslat 3 §-a szerint csak az államvasuti beruházások tekintetében lenne létesítendő, ós pedig oly értelemben, hogy ezeknél a »forgalmi eszközökre ós fölszerelésére egyrészt, s másrészt az »építkezések«-re engedélyezett hitelek között az 1915/16. évre szólólag az átruházás megengedtessék. Ennek az átruházási jognak a biztosítására szükség van azért, mert a háború következtében elpusztult vagy megrongált forgalmi eszközöknek pótlására ós a teherkocsi állagnak a hadi forgalom által megkívánt mérvben való kiegészítésére jelentékenyen nagyobb összegre van szükség, mint aminő a vonatkozó rovatokon a fentiek szerint az 1915/16. évre is irányuló 1914/15. évi költségvetés szerint rendelkezésre áll. Viszont az »építkezések« re rendelkezésre álló hitelösszegeknél — az építkezéseknek a hadi állapot folytán beállott munkás- ós anyaghiány által előidézett korlátozása következtében —