Képviselőházi irományok, 1910. L. kötet • 1197-1218. sz.
Irományszámok - 1910-1199. Törvényjavaslat a zabok-stubicai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában
1199. szám. 13 A háramlás szempontjából fontos előnyökön kívül azonban sikerült még az engedély tartamára is — különösen az állami megváltás tekintetében — szintén kétségtelenül előnyös helyzetet biztosítani. Amellett ugyanis, hogy a. bérleti viszony csak 50 évre szólna s az engedély még hátralevő 10 évi tartama alatt az üzletkezelés feltételeire nézve az államvasutak részére a szabad kéz minden irányban fenntartatnék, már most biztosíttatnék az államvasutak részére egyoldalulag még az a további jog is, hogy amennyiben azt a bérleti viszony'leteltével saját szempontjából megfelelőbbnek tartaná, a bérleti viszonyt az engedély egész hátralevő idejére az addigi alapokon és feltételek mellett automatice meghosszabbíthassa. Ezenfelül az állam részére az is kiköttetnék, hogy a bérösszeget a nem állami tulajdont képező részvényeknek járadékban való törlesztésére és ezzel a vasút bármikori megváltására fordíthassa. Biztosíttatnék az állam részére továbbá az a jog is, hogy a kölcsön letörlesztése után a nem állami részvényeknek névértékben való megvétele útján a vasutat bármikor megválthassa. Ezek a kikötések a jövőben értékes vívmányként jelentkezhetnek abban az esetben, ha a helyi érdekű vasút bármikor folytatást nyerend. A jövőbeni beruházásoknak és a jövőbeni viszmajor károk helyreállítási költségeinek fedezésére a helyi érdekű vasútnak fentkitüntetett összesen 15.000 koronában megállapított tartalékalapjai szolgálnának, mely összeg a pálya rövid volta mellett előreláthatólag hosszabb időre elég leend. A pálya terepviszonyainak és jellegének tüzetesebb tanulmányozása pedig arra az eredményre vezetett, hogy olyan viszmajor károk, melyek helyreállítási költsége a rendes pályafentartás keretét meghaladná, ennél a helyi érdekű vasútnál nem igen fordulhatnak elő. A tartalékalapok kimerülése után szükségessé válható beruházások költségeit 5°/o-os kamat mellett az államvasutak előlegeznék, emellett azonban kiköttetnék, hogy a bérlet lejártával az előlegek a helyi érdekű vasút üzleti bevételi hányada terhére kamatostul lesznek az államvasutaknak visszatérítendők. Egyebekben az engedélyezés feltótelei megegyeznek a helyi érdekű vasutakkal szemben kikötni szokott építési, üzletberendezési és egyéb engedélyezési feltételekkel, tisztelettel megjegyezvén, hogy a pálya építési munkálatai az engedélyokirat keltétől számított egy év alatt befejezendők ós a pálya a közforgalomnak átadandó. A tisztelettel előadottak után és [annak felemlítése mellett, hogy engedélyt kérők a helyi érdekű vasútnak 70.000 koronában megállapított engedélyezési biztosítékát letették és a vasút megépítésére ós üzletére feltétlen kötelezettséget vállaltak, kérem a tisztelt Képviselőházat, hogy a vasút engedélyezésére vonatkozó, tisztelettel szintén idezárt törvényjavaslatot tárgyalás alá venni, elfogadni s azt hascnló célból a Főrendiházhoz is átküldeni méltóztassék. Budapest, 1915. évi október hó 28-án. Harkányi János b. s. k., kereskedelemügyi m. ki*, minister.