Képviselőházi irományok, 1910. XLVIII. kötet • 1910-1192. sz.
Irományszámok - 1910-1192. A képviselőház által kiküldött külön bizottságnak jelentése a polgári törvénykönyvre vonatkozó 886. számú törvényjavaslatról
13 ügylethez való vonatkozásban lehet megállapítani. Éppen azért még a fejletlenséget és az elmebetegséget sem helyes olyan állapotnak tekinteni, amely tartósan és általában kizárja az illetőnek mindennemű jognyilatkozatra való képességót. A mindennapi élet kisebb ügyleteinek jelentőségét általában vagy bizonyos időpontban az is felismerheti, aki bizonyos fokú fejletlenség vagy elmebaj miatt különben jelentősebb akaratelhatározásra képtelen. Ehhez képest a 710. §. 1. ós a 711. §. 1. bekezdésének egyesítése útján világos ki fejezésre kell juttatni, hogy a Tj. a cselekvőképtelenek alatt nem a személyeknek egy külön kategóriáját érti, hanem hogy bármely személy csak relative ós csak addig cselekvőképtelen, amíg az az állapot tart, amely őt értelmes akaratelhatározásra képtelenné teszi. E felfogás mellett elesik annak szüksége, hogy a törvény a tartósan és a múlóan cselekvőképtelenek között különbséget tegyen, illetőleg a »cselekvőképtelen« kifejezést kizárólag az előbbiek részére foglalja le. A családi jog egyes helyeken a »szerződőképtelen* kitételt a cselekvőképességet tartósan kizáró állapot értelmében használja ugyan, de az illető helyeken a szabály helyes értelmét könnyen ki lehet fejezni ai<kor is, ha a cselekvőképtelenség fogalma az akaratelhatározás múló lehetetlenségét is felöleli. Ami a rendelkezések érdemi részét illeti, a bizottság szükségesnek találta annak a különbségnek szembetűnőbb kifejezését, amely a cselekvőképesség tartalmában egyfelől a jogok szerzésére és a tehertől vagy kötelezettségtől való mentesülésre, másfelől a jogokról való rendelkezésre és a teher vagy kötelezettség .vállalására vonatkozólag fennáll. — Az előbbi irányban az u. n. önszerzőképesség elvileg mindenkit megillet, amennyiben olyan cselekményt, amely kizárólag jog szerzésében ós tehertől vagy kötelezettségtől mentesítésben áll, minden ember maga végezhet, tekintet nélkül korára ós arra, hogy önjogú-e; s ennek csupán az az egy elvi korlátja van, hogy amennyiben a jog szerzéséhez, a tehertől vagy kötelezettségtől való mentesüléshez a szerző fél részéről ügyleti akaratkijelentós vagyis jognjdlatkozat szükséges, jogilag, hatályos cselekményt ebben az irányban sem végezhet az, aki cselekvőképtelen állapotban van. Egyébként azonban még a cselekvőképtelen állapot sem zárja ki az önszerzőképességet, amennyiben a pusztán tényleges cselekmények vagy tényleges állapot útján való szerzésnek vagy mentesülésnek (p. o. az elbirtoklásnál, elévülésnél, specificatiónál stb.) az magában véve még nem akadálya. Épen azért, mert a cselekvőképtelenség hatása az önszerzőképessóg elvi szabályával szemben ehhez képest csupán kivételként jelentkezik, magát az önszerzőképességet általános elvként lehet kimondani. Ezzel szemben az önrendelkező ós önkötelező képesség nem illet meg mindenkit egyaránt. Teljes mértékben csak a gyámság alá nem helyezett nagykorúaknak van meg ez a képessége; csak ezeket lehet tehát korlátlanul cselekvőképeseknek tekinteni. A kiskorúak ós a gyámság alá helyezett nagykorúak maguk csak a törvény által meghatározott korlátolt körben rendelkezhetnek joga'król és vállalhatnak terhet vagy kötelezettséget, míg ezen n körön kívül ügyleteik tekintetében törvényes képviselőjük hozzájárulására vannak utalva, miért is koruknál ós önjoguságuk hiányánál fogva mindig csak korlátoltan cselekvőképesek. Midőn a bizottsági szöveg a gyámság alá nem helyezett nagykorúakat korlát lanúl cselekvőképeseknek, a kiskorúakat és a gyámság alá helyezett nagykorúakat pedig korlátoltan cselekvőképeseknek nyilvánítja anélkül, hogy az értelmes akaratelbatározó képesség kellékét is külön kiemelné, az önként órthetőleg
