Képviselőházi irományok, 1910. XLVI. kötet • 1138-1159. sz.

Irományszámok - 1910-1158. A m. kir. ministerelnök jelentése a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről

1158. szám, 399 A vizsgázni kívánó hallgatók vizsga-határidői az igazgató által minden •esetre akként állapítandók meg, hogy az érdekelt hallgatók a bevonulás előtt egy héttel az akadémiából távozhassanak. A bevonulókat, kik az alap-, illetve szakvizsga letételét későbbre kíván­ják halasztani, figyelmeztetni kell, hogy közülük azok, akik a szemlén »alkalmas«-aknák találtattak ugyan, de a katonai szolgálat alól bármely •oknál fogva (gátló betegséget kivéve, ami igazolandó), a tanítási idő folya­mán belül fölmentetnek és hazabocsáttatnak, tartoznak az akadémiába vissza­térni és a tanévet a többi hallgatókkal együtt szabályszerűen befejezni, méltányossági okokból azonban, ezen hallgatók részére a vizsgák letételére a következő tanév elejéig halasztás engedélyezhető. 3. A III. éves hallgatók közül mindazok, kik a népfölkelési szemlén »alkalmas«-oknak találtattak és ezt igazolják, a záróvizsgát szintén a be- J vonulás előtt egy héttel már letehetik, melynek sikerülte esetén részükre az oklevél azonnal ki is adható, mindenesetre azonban oly időben, hogy az akadémiából a bevonulás előtt tényleg egy héttel előbb eltávozhas­sanak. Azon III. éves hallgató azonban, ki a záróvizsgát a katonai szolgálat teljesítése utáni időre óhajtja elhalasztani, ezt megteheti, ez esetben azonban, ha bármely okból a tanítási időn belül fölmentetnék, reá nézve a fentebbi (2) pontban az I. és II. éves hallgatókra nézve megszabott határozmányok irányadók Egyben felhívom az igazgatóságot, hasson oda, hogy az egyes tan­tárgyak anyagának lényeges részei különösen az I. ós II. évfolyamokban mi­előbb befejeztessenek, hogy az előbb vizsgázott hallgatók ismereteiben nagyobb hiányok ne merüljenek föl. A népfölkelési kötelezettség által nem érintett hallgatók a tanévet sza­bályszerűen tartoznak befejezni. Budapest, 1915. évi február hó 3-án. Báró Ghillány Imre s. k., in. kir. földmíveléiügyi minister. 120. A m. kir. földmívelésügyi ministernek 50.457/1915. F. M. számú rende­lete, a ra. kir. állatorvosi főiskola tényleges népfölkelési szolgálatra behívandó növendékei részére nyújtandó tanulmányi kedvezmények tárgyában. A m. kir. állatorvosi főiskola rektori hivatalának, Budapest. A folyó évi február hó 4-én 150. sz. a. kelt fölterjesztésére és tekin­tettel azokra a hadügyi rendelkezésekre, melyek szerint az 1891., 1895. ós 1896. években született egyének, akik között állatorvosi főiskolai hallgatók is vannak, a legközelebbi időben népfölkelési szemlére állíttatnak, e hallgatók részére a tanév, illetve tanulmányaik kedvezményes befejezésének biztosítása végett a főiskola tanártestületének javaslata alapján, a kivételes helyzet által, megokolt következő szükségrendeletet adom ki: 1. Azoknak a. II., illetve IV. féléves hallgatóknak, akik a bemutató­szemlón alkalmasaknak találtatván, folyó évi április havában katonai szolgá­latra bevonulnak, e kötelezettségük igazolása esetén leckekönyve folyó évi március hó_ második felében láttamozható, s ennek megtörténte után ezek a

Next

/
Thumbnails
Contents