Képviselőházi irományok, 1910. XLII. kötet • 1058-1088. sz.

Irományszámok - 1910-1076. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a požega-velikai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában

391 4. A távírda-, távbeszélő- és villamos jelzőberendezések nyomjelzésót, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előírt szabályok figyelembevételével, engedélyes ós az építést foganatosító posta- ós távirda­műszaki főfelügyelőség képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak kép­viselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási /?-. területen kívül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártala­nítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók látandók el világítható jelzőtárcsákkal. Az állomások, kitérők és megállóhelyek előtt és után szilárdan álló kerek tárcsajelzők helyezendők el, még pedig az állomásoknál ós kitérőknél a bejárati váltótól, megállóhelyeknél a megállóhely közepétől számítva, a fékútnak megfelelő távolságban. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, míg a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járómüvek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget 14 nappal a műtanrendőri bejárást megelőzőleg a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzlet­kezelő vasút igazgatósága tartozik a beszerzendő járó mű vek részlettervét, az azok nemét, számszerinti mennyiségét és egységárát tartalmazó kimutatással együtt a kereskedelemügyi ministerhez átvizsgálás ós jóváhagyás végett még a megrendelés, illetőleg hesserzés előtt bemutatni. Bárminő építési célokra — ideértve a pálya ós tartozékainak bekavi­csolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, amikor már használt járó művek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet útján egyáltalán nem kaphatók. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak a helyi érdekű vasút üzle­tét kezelő vasút igazgatósága által készítendő részletes kimutatás alapján, • az elhasználási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesz­nek az építési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. 1076. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents