Képviselőházi irományok, 1910. XLII. kötet • 1058-1088. sz.

Irományszámok - 1910-1058. Törvényjavaslat a hatóságok büntetőjogi védelméről

12 1058. szám. jogi felelősségét oldja fel, de nem irányadó ott, ahol épen a mások bűntetőjogi felelősségének kérdése forog szóban. Különben a jogszerűség ismérvét már az 1791. évi Code Pénal is felvette a hatóság ellen tanúsított engedetlenség bűncselekményének tónyálladókába (zdépositaire de la force publique agissant légalement dans l'ordre de ses fonctions«). Az 1810. évi Code Pénal 209. §-a szerint »rebellion<.< az ellenállás azzal a közeggel szemben, aki törvény vagy hatóság meghagyásának vagy pedig bírói parancsnak végrehajtásában jár el (»agissant pour Vexécution .... .«) ; de több nagytekintélyű iró ós számos bírói határozat értelmezi úgy ezt a §-t, hogy annak rendelkezése nemcsak a célt irja körül, amelyet a közfunkcionárius megvalósítani óhajt, de az eljárás szabályosságát is felöleli. i Teljesen analóg a helyzet a belga jog szerint. A nómetbirodalmi büntetőtörvény 113. §-a is csak azt bünteti, aki a hivatása jogszerű gyakorlatában (»in der rechtmássigen Ausübung seines Amtes«) levő közfunkcionáriusnak áll ellen. Az élő német jogászok egyik legnagyobbika írja, hogy a nem jogszerű államigazgatási ténnyel való szembeszállás akkor sem esnék e §. súlya alá, ha a törvény a jogszerűséget kifejezetten nem is említené. Az 1909. évi németbirodalmi büntetőtörvónytervezet 126. §-a hasonlóképen az erőszakot vagy az erőszakkal való fenyegetést abban az esetben bünteti, ha az arra irányul, hogy a hatóságot vagy közegót »an der Vornahme einer rechtmássigen Amtshandlung« akadályozza. Az 1912. évi osztrák büntetőtörvényjavaslat más formulával keresi a megoldást és pedig, miután 154. §-ában az erőszakkal vagy a jogellenes fenyegetéssel való akadályozást bűncselekménynek nyilvánította, kimondja, hogy ez a rendelkezés nem alkalmazandó, ha a közfunkcionáriusnak illető ténye hivatalos hatalommal való visszaélés, vagy ha az illető közfünkcionárius szolgálata körében nem volt hivatva az illető intézkedés tótelére; mikor azonban a törvényjavaslat 155. §-a a nem jogellenes eszközzel való fenyegetést kriminalizálja, a jogszerűséget már felveszi a tényálladéki elemek közé. 5. A törvényjavaslat nem írja körül a veszélyes fenyegetés fogalmát. Ebben a kérdésben a bíróság ópúgy képes az élet igényeinek felismerésére és értékelésére, mint amikor azt kell eldöntenie, hogy a fizikai erőnek minő neme vagy mértéke tölti be az erőszak fogalmát. Elvégre maga a Btk. sem adja meg mindenütt a fenyegetés meghatározását. Teljesen elegendő irányítás a fenyegetés mellett a »veszélyes« jelző, amely félre nem érthetően juttatja kifejezésre azt is, hogy passzív ellenállás nem lehet bűncselekmény. 6. A törvényjavaslat kiterjeszti a védelmet a hivatás gyakorlása miatt bosszúból való bántalmazás esetére. Ezt egyfelől a hivatás gyakorlása szabadságának fokozása érdekében tartom szükségesnek. Másrészt az a szempont vezetett, hogy mód nyiljék arra, hogy a bűntettes erkölcsi egyéniségére rendkívül jellegzetes bosszú-motívum már e részleges reform keretében is értékesíttessék. Utalok különben arra az analóg rendelkezésre, hogy a Btk. 419. §-a az idegen ingó dolog megrongálása esetében minősítő körülménynek tekinti, ha a bűncselekményt közhivatalnok vagyonán, hivatalos eljárása miatt, bosszúból követték el. 7. A törvényjavaslat az országgyűlés szabad működésének biztosítása végett a következő újításokat tartalmazza: Az országgyűlés tagjának védelme az egyéni hatóságot gyakorló személy védelmével minden vonatkozásban egyenlő terjedelmű.