Képviselőházi irományok, 1910. XL. kötet • CLXVIII-CCVI. sz.
Irományszámok - 1910-CCI. Törvényjavaslat az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársasággal kötendő szerződés becikkelyezéséről
CCÍ. szám. , 305 alkalmaztatok. Amennyiben pedig a szóban levő két vonalon a járatok ugyancsak a jelzett okból átmenetileg még egyszerűbb gőzösökkel teljesitendők, ily körülmények között egyes járatok elmaradása címén a jelen szerződés 64. §-a alapján eszközlendő levonás az ezen §. 1., 3., 7. és 9. tótelei alatt megállapított levonási összegek 30°/o-ával fog számíttatni. Mindaddig, mig a jelen szerződés 1. §-ának 3. tétele alatt emiitett járatokon két kiválóbb gőzös mellett egy kisebb toljesitő képességű gőzös tesz szolgálatot, a társaság ezen harmadik gőzössel a járatokat csak Mogadorig tartozik teljesíteni, illetve Mogadorból indíthatja vissza Fiúméba. Ez a jogosítványa a társaságnak csak addig tart, ameddig az építés alatt levő harmadik kiválóbb gőzös, mely ezután azonnal a szóban levő vonal szolgálatába lesz állítandó, rendes forgalomba helyezhető ném volt. A szóban levő. járatnak a most jelzett módon történő megrövidítése folytán az államsegélyből esetenkint 5.000, azaz ötezer korona vissza fog tartatni. 96. §. A szerződós 1. §-ának 2. és 4. tételei alatt szereplő járatok azokkal a társasági gőzösökkel, melyek jelen szerződés életbelépte előtt már forgalomban voltak, 10 helyett 9 1 / 2 tengeri mérföldnyi sebességgel is fontarthíitók. . " 97. §. . .•' _ • A társaságnak a jelen szerződés 55. §-ában megállapított államsegélye annak figyelembevételével számíttatott, hogy ezen segély a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójáról szóló 1909. évi VIII. törvénycikk 17. § ának 5. pontja értelmében a társaság adóköteles jövedelmének „ megállapításánál nem fog betudatni. Ha a jelen szerződés érvényességének tartama alatt az előző bekezdésben jelzett rendelkezés egyes években érvényre nem jutna, a társaság az adózás tekintetében kivételes vagy kedvezményes elj ily körülmények között sem számithat, azonban azokra az évekre, a melyekre nézve az adóköteles jövedelembe szóbanlevő állami segélye is beszámíttatott, a társaság . pótlólag 200.000, azaz kettőszázezer korona külön államsegélyt fog kapni, mely a társaság terhére kiszabott illető évi adók szabályszerű megfizetésének igazolása után egy összegben fog a társaság részére folyóvá tétetni. Az előző bekezdésben megállapított 200.000 koronányi külön segély szintén a társaság mai 10 millió koronányi részvénytőkéjének alapulvételével számíttatott. Ha a társaság ezen részvénytőkéjét a kereskedelemügyi m. kir. minister engedésével és kizárólag a hazai forgalom érdekében történő új befektetések eszközlése céljából felemeli, az előző bekezdésben megállapított külön segély ugyanannyi százalókkal emelkedik, mint amennyi százalékkal ezen tőkefelemelós következtében a rendes osztalékok kifizetésére eredetileg 1,500.000 koronával számított összeg a jelen szerződés 86. §-ának második bekezdése szerint emelkedni fog. 98. §. Jelen szerződós az 1901. évi VII. törvénycikkbe iktatott szerződés 27. §-a alapján bélyeg- ós illetékmentes. Képv. iromány. 1910—1915. XL. kötet. 39