Képviselőházi irományok, 1910. XL. kötet • CLXVIII-CCVI. sz.
Irományszámok - 1910-CCI. Törvényjavaslat az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársasággal kötendő szerződés becikkelyezéséről
276 CCÍ. szám. engedve, a melyeket a társaság a 2. §-ban foglalt rendelkezés szerint egymással egyesit. Mindkét portugál kikötő egy járaton is érinthető, de ez esetben a gőzösöknek Lissabon ós Leixoes között csakis útba eső más kikötőt szabad felkeresniök. ^ % §. A társaság a fiumei kivitel előmozdítására a mindenkori forgalom várható alakulásához képest a jelen szerződés 2. §-ának a) csoportjában felsorolt kikötőkön felül Leithba, vagy Vigonál távolabb fekvő más nyugateurópai kikötőbe is fog járatokat hirdetni, de ezen járatok teljesítésére a társaság csak akkor köteles, a mikor az illető egyes járat számára legalább 1.000 súlytonnányi rakomány Fiúméból rendelkezésre áll. Egy súlytonna 1.000 kilogrammal számíttatik. Ezen járatokért az államsegély ugyanazon összeggel számíttatik, mint a mennyi a jelen szerződés 2. §-ának a) csoportjában felsorolt kiviteli járatokért jár, azonban egy-egy naptári év folyamán legfeljebb 12 ily járat fog segélyeztetni. A társaság a jelen §. alapján teljesített járatokat a 2. §-ban felsorolt kiviteli járatok egyesítésével is teljesítheti, de ez esetben a jelen §. tárgyátképező járatért különben esedékes államsegélynek kétharmada vissza fog tartatni. Abban a tekintetben azonban, hogy a jelen §-ban tárgyalt új összeköttetések önálló, avagy egyesitett járatokkal való egybefoglalással lótesittetnek-e, a segély megállapításánál különbség nem fog tétetni. • 5. §. A társaság a kereskedelemügyi m. kir. minister ez irányú kívánságának nyilvánításától számított három hónap alatt köteles lesz, minden külön államsegélyre való igény nélkül, a 2. §-ban felsorolt kiviteli járatok megfelelő meghosszabbításával, avagy esetleg önálló járatok beállításával Fiúméból Liverpoolba, Hullba ós Hamburgba, továbbá külön behozatali járatok létesítésével Liverpoolból, Hullból, Londonból és Hamburgból Fiúméba évenkint legalább 12—12 hajózási összeköttetést rendszerint saját hajóival fentartani, megjegyezvén, hogy a londoni behozatali járatok Londonnak a hull—fiumei behozatali járatokon való érintése útján is teljesíthetők. Ezen most jelzett hajózási összeköttetések létesítése a társaságtól csak akkor és annyiban fog követeltetni, ha és amennyiben ezt a kereskedelemügyi m. kir. minister az illető viszonylatokban ez idő szerint fennálló hajózási összeköttetéseknél Fiume hátrányára netalán beálló változások folytán indokoltnak látja. Ezen járatok — amennyiben a társaság azokat berendezni fogja — jelen szerződés szempontjából minden tekintetben a 2. §-ban felsorolt járatokkal teljesen azonos rendelkezések alá esnek. 6. §. - __ Az 1. §-ban 1—4. tételek alatt felsorolt járatok személyszállításra is alkalmas hajókkal tartandók fenn. Az 1. és 3. tótelek alatt emiitett járatok hajói leg-