Képviselőházi irományok, 1910. XL. kötet • CLXVIII-CCVI. sz.
Irományszámok - 1910-CC. Törvényjavaslat a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársasággal kötendő szerződés becikkelyezéséről
CC. szám. / 261 Az egész évre szóló statisztikai adatok a m. kir. központi statisztikai hivatalnak is megküldendők. 36. §. A társaság kötelezi magát, hogy mozgósitás vagy háború esetén a cs. és kir. hadügyminister felszólitására a rendelkezésére álló egész hajóállományát és minden üzemi felszerelését, állomási berendezéseit ós műhelyeinek készleteit megfelelő kártalanítási díj ellenében a katonai igazgatás és a haditengerészet szolgálatába a szükséghez képest átengedi. Szükség esetén azok a hajók is katonai célokra lesznek átengedendők, a melyek meg vannak ugyan már rakva, de még el nem indultak, valamint azok az útban levő hajók is, amelyek még idejekorán visszarendelhetők. A társaság által mozgósitás vagy háború esetére a fegyveres erő céljaira elvállalandó teljesítménynek kiviteli módozatai, valamint a díjazásra való igények, továbbá a katonai igazgatásnak ós a haditengerészetnek az átengedett anyagok és eszközök elhasználásáért, sérüléséért vagy elvesztéséért beálló kártérítési kötelezettsége, végül a mindennemű katonai szállítmányokért úgy békében, mint háborúban járó díjak a cs. és kir. hadügyin inisteriummal és a cs. és kir. hadügyministerium tengerészeti osztályával kötendő egyezményben fognak szabályoztatni. Abban az esetben, midőn az imént jelzett egyezménynek a katonai szállítmányok számára megállapított kedvezményekről szóló része bármely okból hatályon kivül helyeztetnék, jelen szerződés tartamára fenn fog maradni a társaság azon kötelezettsége, hogy a katonai szállítmányokat, az utazó egyes katonai egyéneket, nemkülönben a katonai utipodgyászt a polgári utasok számára fennálló személy- és podgyászszállitási díjszabás felóért, a katonai árúküldeményeket pedig az árúdíjszabás I. számú rendes osztályának fólárú díjaiért szállítsa. A társaság kijelenti, hogy az előzetes meghallgatása után a kereskedelemügyi m. kir. minister hozzájárulásával kiadott összes katonai szabályok, a melyek a vízi utakon lebonyolítandó forgalomra vonatkoznak, a társaságra és közegeire nézve kötelező erővel bírnak. Vagyontalan magyar ós osztrák állampolgároknak, valamint boszniahercegovinál illetőségűeknek, a kik mint állitáskötelesek a cs. és kir. követségek vagy konzulátusok írásbeli felhívására külföldről hazaszállitandók, a társaság szabad utazást engedélyez. A cs. és kir. hadsereg, a cs. és kir. haditengerészet, a m. kir. honvédség ós csendőrség kiszolgált altisztjeinek alkalmazása tekintetében a társaság aláveti magát a segélyezett vasúti és gőzhajózási vállalatokra nézve e tekintetben fennálló törvényes határozatoknak. A társaság a cs. és kir. közös külügyminister, valamint a kereskedelemügyi m. kir. minister megkeresésére a hivatalból utazó állami tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak, nemkülönben a m. kir. vasúti ós hajózási főfelügyelőség hivatalból kiküldött közegeinek hajóin díjmentes utazást engedélyezni tartozik. A határrendőrségi és egyéb közbiztonsági közegek részére, nemkülönben