Képviselőházi irományok, 1910. XXXIX. kötet • 990-1022. sz.

Irományszámok - 1910-992. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyűléshez a komárom-gutai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában

9§2. szám, 23 23. §. .'.•".' '••'•'• i '"'•• . A kereskedelemügyi magyar királyi minister az állami érdekek meg­óvása tekintetéből jogosítva van magának úgy a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarbantartása felől minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótol­tassanak. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a jorgalom növekedéséhez képest engedélyest a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporítására kötelezhesse. A kereskedelemügyi magyar királyi ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelemügyi magyar királyi minister által kiküldött biztosnak jogában áll, az igazgatóság és az ennek kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy állami érdekekre netán hátrányos, az engólyokirattal ellenkező intézkedéseket a nevezett minister további elhatározásáig fel­függeszteni. 24. §. A kereskedelemügyi magyar királyi ministert megilleti a jog, hogy engedélyest a jelen engedélyokirat és az annak kiegészítő részét képező okmányokban megállapított kötelezettségeknek, úgyszintén a kormány áltál az engedélyest kötelező törvények, szabályok, utasítások stb. alapján kiadott rendeleteknek teljesítésére 200 koronától 20.000 koronáig terjedhető rend-­büntetés, vagy bírság kivetése által szoríthassa. A kivetett ós a kereskedelemügyi magyar királyi minister által kitűzött záros határidő alatt az engedélyes által be nem fizetett rendbüntetés, illetve bírság a vasút bármely birtokából, vagy annak jövedelméből egyszerű köz­igazgatási úton be fog hajtatni. Az esetre, ha a kiszabott rendbüntetés, illetve birság a még letétben levő engedélyezési biztosítókból vonatnék le, engedélyes ezen biztosítókot az eredeti összegre a levonás napjától számítandó 14 nap alatt ismét kiegészíteni tartozik. Ha az engedélyokiraton vagy egyéb törvényes határozatokon és ren­delkezéseken alapuló kötelezettségek megsértése az engedélyes részéről ismé­telve fordulna elő s más megtorló intézkedés a kivánt eredményre nem vezetne; úgyszintén, ha a fenti 4. §-ban megállapított határidők az építési tervek benyújtása az építés befejezésére, illetőleg az üzlet megnyitására nézve meg nem tartatnának s e határidők megtartásának elmulasztása a többször idézett vasutengedélyezési szabály 11. §-ának b) pontja értelmében, különösen pedig politikai és pénzügyi válságok által nem igazoltathatnék: a kereskedelemügyi magyar királyi minister a jelen engedélyokiratot bármikor hatályon kivül • helyezheti s megszűntnek nyilváníthatja, anélkül, hogy ezen határozatból kifolyólag engedélyes az állam irányában bármi néven neve­zendő címen kárpótlási igénnyel léphetne fel. Annak meghatározása, hogy az engedély hatályon kívül helyezése esetén a pálya építésének folytatása s illetőleg úgy ezen, mint azon esetben, ha az engedélyes a pálya üzletét megszakítaná, az üzlet továbbvitele érdé-

Next

/
Thumbnails
Contents