Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.

Irományszámok - 1910-980. A közigazgatási bizottság jelentése a belügyminisernek az országgyülési képviselőváélasztó kerületek számának és székhelyének megállapitásáról szóló törvényjavaslata tárgyában

980. szám. 231 mutatja, hogy a törvényhozás a soraiban választás útján betöltendő helyeket nem az egyes választókerületek, de a törvényhatóságok között osztja fel. Első ilyféle intézkedést találunk az 1608. évi k. u. első t.-cikkben, a mely legelőször foglalja törvénybe a köznemesség személyes megjelenési jogának megszüntetése mellett a vármegyék követküldetési jogát, 2 —2 követet osztván ki 1 — 1 vármegyére, illetve meghatározván a szabad királyi városok­nak is azt a jogát, hogy az országgyűlésre követeiket kiküldjék. Hasonlóan az 1848. évi V. t.-c. csak azt állapítja meg, hogy az egyes vármegyéknek hány követ küldéséhez van joguk, de e mellett megállapítja egyes kerületek szókhelyét is. Az 1877. évi X. és XI. t.-cikkek is csak annyit állapítanak meg, hogy egy-egy törvényhatóság, illetve 1—1 városi választókerület hány képviselőt küldjön. Ha igy kétségtelen is, hogy úgy a magyar jogfejlődésnek, mint a tör­vényhozás szerepérői alkotott helyes felfogásnak az felel meg, ha a törvény­ben a választókerületek beosztásának csak főbb elvei állapittatnak meg, nyilt kérdés marad, melyik legyen az a hatóság, a melyik a részletes beosz­tást véghez viszi. Az 1848. évi V. t.-c. a kerületek törvényhatóságokon belül való fel­osztását a törvényhatóságok hatáskörébe utalja. Ugyanígy cselekszik az 1877. évi X. t.-c. is. Ez a törvény azonban már erősen megköti a törvényható­ságok kezét, a mennyiben azok határozatait belügy ministeri jóváhagyásnak veti alá. Az előttünk fekvő javaslat tovább megy egy lépéssel, a törvényhatósá­gok kezéből egyáltalán kiveszi a kerületek beosztásának kötelességót s ezt a feladatot a belügyministerre rójja. Ennek az intézkedésnek főként egy praktikus, gyakorlati szempontból majdnem mellőzhetetlen indoka van. Ámult évben megalkotott választói jogi törvény alapján meginditandó összeirási munkálatok addig meg sem kezdőd­hetnek, a mig a választókerületek végleges beosztása meg nem történik. Tudjuk azonban, hogy ha ezt a végleges beosztást a törvényhatóságokra ruháznánk, mindenesetre jó egynéhány hónapot venne igénybe, mig ezek fel­adatukkal elkészülnének. A belügyministeri jóváhagyást már csak azért is át kellene venni a 77. évi törvényből, mert a választói jogról szóló törvény még a szavazókörök beosztására nézve is belügyministeri jóváhagyást köt ki. Ezzel a jóváhagyási eljárással együtt a kerületek beosztása igénybe venne legalább is egy fél esztendőt. Ha a szavazókörök beosztásához a választók összeírásához pedig csak ezen fél esztendő eltelte után akarnánk hozzáfogni, a küszöbön álló általános választásokat, fizikai lehetetlenség lenne az új választójogi törvény alapján megtartani. Mind azok a nagy érdekek, a melyek régi választójogi törvényünk modern alapokra való fektetését követelték, el lennének árulva, hogy ha az új törvény életbeléptét a legközelebbi álta­lános választások utánra akarnánk elhalasztani. Kétségtelen azonban, hogy akkor, a midőn az önkormányzatot megfoszt­juk attól, hogy a kerületek beosztásának kérdésében a maga álláspontját érvényesítse, gondosan kell kutatni, nem fosztjuk-e meg a törvényhatóságo­kat valamely lényeges, őket természet szerint megillető jogtól? Ha most ebből a szempontból a javaslatot az 1877. évi törvónynyel összehasonlítjuk, azt fogjuk találni, hogy azáltal, hogy a mondott törvény a törvényhatósá­goknak a kerületek beosztására vonatkozó határozatait belügyministeri jóvát , hagyásnak veti alá, úgy is meglehetősen csonkának hagyta az önkormányza­idevonatkozó jogát.

Next

/
Thumbnails
Contents