Képviselőházi irományok, 1910. XXXV. kötet • 904-957. sz.
Irományszámok - 1910-920. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése a sajtóról szóló 901. számú törvényjavaslat tárgyában
920. szám. 197 kimutatható tényleges kárának megtérítését igényelheti. Az eljárásnál a Bp. 579—582. 4s 584—58 % §-ait megfelelően kell alkalmazni. Az 52—54. (i. ü. I. 51—54.) §-okhoz. A bizottság minden tekintetben helyesli a javaslatnak azt az intencióját, hogy az el] áj ás a lehetőségig gyorsíttassék. E célból azonban kívánatosnak látja a kötelező vizsgálat elejtését, ami a javaslat 52 — 54. §-ainak megfelelő átdolgozását tette szükségessé. Az új szövegezésnél a bizottság fenntartotta azt a rendelkezést, hogy oly esetben, ha a vádlott kifogást nem tesz, a vád alá helyező eljárást mellőzni kell; fenntartotta az 53. §. utolsó bekezdését is. A kötelező vizsgálat elejtése folytán azonban a valódiság bizonyítására újabb határítőket kellett megállapítani s ezt a bizottság a vádirat közlésétől számított nyolcz napban, az ellenbizonyítékok előterjesztésére pedig a bíróság által ezután megszabott nyolcz napban határozza meg. A javaslat 54. §-ának a bizonyítékok előterjesztésére vonatkozó korlátozását a javaslat olykép módosítja, hogy a fentebb említett idő elteltével akkor is megengedi a bizonyítókok előterjesztését, ha a felek az eljárás előző •szakában azt eredménytelenül tették, vagy igazolják, hogy a kérdéses bizonyítékokat előbb nem ismerhették. A valódiság bizonyításával kapcsolatban a javaslat a hírlapirodalom munkásai és a jogászközönség részéről hangoztatott óhajnak tesz eleget, amikor a büntető törvénykönyv 264. §-a 3. pontjának olyan törvényes magyarázatot ád, amely a valóság bizonyítását megengedi oly esetekben, ha az állított tényre nézve a közigazgatósági hatóság fegyelmi eljárásban hozott felmentő ítéletet vagy megszüntető határozatot. Az 51—54. §-ok szövege ezekkel a változtatásokkal a következő lesz: 51. §. Sajtó-ügyekben az eljárást soron kívül kell folytatni. A Bp. 103. §-ában felsorolt esetekben a főtárgyalást vizsgálatnak kell megelőznie; más esetekben a vizsgálat nem kötelező. A Bp. 565. §-ának első bekezdése hatályát veszti. 52. §. A Bp. 254., 256. és 268. §-ait a sajtó utján elkövetett bűncselekmények esetében is alkalmazni kell; még pedig akkor is, ha a vádat magánvádló képviseli. A Bp. 276—278. §-ait e rendelkezés nem érinti. A Bp. 571. §-a hatályát veszti. 53. §. , Ha valamelyik fél a valódiság bizonyítását kívánja, ez iránt az előterjesstést legkésőbb a vádirat közlésétől számított nyolcz nap alatt köteles megtenni. A valódiság bizonyítása iránt később előtérjecztett indítványt a bíróság figyelembe nem veheti. Ugyanez alatt a határidő alatt köteles a fél bizonyítékait előterjeszteni.