Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.

Irományszámok - 1910-902. Törvényjavaslat az 1914. év első felében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról

398 902. szám. mutatkozik, mert a köz érdekében áll az, hogy e szükségletek á közigazgatás rendes ügymenetének s az érdekelt intézmények és üzemek zavartalan működésének biztositása czéljából tényleg kielégitést is nyerhessenek. ; A most emiitett kiadási tételekkel szemben viszont mellőzendő, illetve megfelelően leszállítandó lesz az 1914. év első felére azoknak a kiadási tételeknek az előirányzata, amely kiadások teljesen, avagy nagyobb részben az év második felét terhelik. ; .'/ V ,i ; ;,; \: Tekintetbe veendő továbbá az, hogy az 1913. évi költségvetés kereteinek szigorú betartása i esetében az állami beruházások terén az 1914. első félévben csak azokról a folytatólagos munkákról lehetne gondoskodni, amelyek már az 1913. évi állami költségvetésben szerepelnek, — és pedig leg­feljebb az illető munkálatok czéljaira az 1913. évre engedélyezett hitelösszeg felének megfelelő költ­séggel. Uj beruházások ellenben egyáltalán nem lennének eszközölhetők, — ami tekintettel arra, hogy a munkálatok nagy része legczélszerübben a tavaszi időszakban kezdhető meg, az állam beruházási tevékenységének az egész 1914. évre való jelentékenyebb visszamaradását is eredményezné. Mint­hogy pedig a munka- és kereseti alkalmaknak ily módon beálló csökkenése különösen a jelenlegi közgazdasági helyzetben káros kihatású lenne, s mert az uj beruházások mellőzése főleg nagy állami üzemeinkre könnyen zavarólag hatna: a kormány gondoskodni kivan arról, hogy az állami beruházások az 1914. év első felében az eddigi ütemben legyenek folytathatók ; s ezért a javaslat 4. §-ában uj beruházási programmot állított egybe, amely programmban a már folyamatban levő beruhá­zások költségeinek az 1914. év első felében előreláthatólag felmerülő valódi szükséglettel történt elő­irányzása mellett biztositani óhajtotta azt is, hogy a szóbanlevő időszakban az állami üzemek jövedel­mezősége, s az egyes igazgatási ágak és intézmények méltányos igényeinek kielégitése czéljából szük­ségessé váló uj beruházások is foganatosíthatók, illetve megkezdhetők legyenek. Különösen áll ez az állami vasgyárak beruházásaira, amely gyárak részére a jelenlegi, három évre megállapitott beruházási programm lejártával a részletes indokolásban bővebben ismertetett uj beruházási programmot állitottam fel azon az alapon, hogy a gyárak tisztajövedelmi feleslegének emel­kedése arányában szándékozom a gyárak ugyancsak növekedő beruházási szükségleteit kielégiteni. Ez uj programm szerint az 1914. év első felében a vasgyárak beruházásaira az 1913. évre engedé­lyezett összeg felével szemben 563.252 Kval több volt előirányozható, mert ugyanennyivel, illetve kereken 568.000 Kval fog előreláthatólag emelkedni a vasgyárak üzleti feleslege az 1913. évi előirányzattal szemben. Ennyivel emeltem tehát a vasgyárak rendes bevételeinek előirányzatát. Ettől az emeléstől eltekintve, az állami rendes bevételek tekintetében külön intézkedés szüksége az egyenes adók és a betegápolási pótadó tekintetében merült fel azért, mert ez adók 1913. évi költségvetési előirányzata azon az alapon állíttatott volt egybe, hogy az egyenes adóreform az 1913. évben végrehajtásra kerül s hogy a betegápolási pótadó tétele felemeltetik. Minthogy azonban a vonatkozó törvények életbelép­tetése az 1913. évi VI. törvényczikk értelmében a törvényhozás további rendelkezéséig függőben tartatott s a betegápolási pótadó tétele ennek megfelelően változatlan maradt, az 1914. év első felére a jelen törvényjavaslatban az 1913. évre szóló előirányzati összegek fele helyett azok az összegek vétettek fel, amelyek a szóbanlevő adónemeknél a régi törvényes alapon az 1912. évi tényleges zár­számadási eredményeknek, illetve a betegápolási pőtadónál az 5%-os kulcsnak figyelembevételével várhatók. Tekintettel végül arra, hogy a belügyministeriumnál a városok segélyezésére az 1912. évi LVIII. t.-cz. értelmében 6,000.000 K-ról, vagyis az 1913. évi állami költségvetésben felvett 5,000.000 K felénél 3,500.000 Kval nagyobb összegről kellett a jelen törvényjavaslatban gondoskodni, a belügyi tárcza vonatkozó bevételi czimének előirányzatát is megfelelően módositani kellett. . Ama szoros kapcsolatánál fogva, amely az állami beruházásoknak és a rendkívüli bevételek­nek előirányzata között fennáll, új előirányzat volt készítendő továbbá az 1914. év első felére as állami rendkivüli bevételekre nézve is; hogy ily módon feltüntethetök legyenek azok a hozzájárulások amelyek az 1914. év első felében eszközlendő állami beruházásokhoz az egyes városok, községek stb

Next

/
Thumbnails
Contents