Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.

Irományszámok - 1910-887. Törvényjavaslat az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról

887. szám. 39 Természetes, hogy a bíróság ebben a funkcióban, amely ítélkezésének alapjául szolgált, nem vehetett részt, mert különben az ítélkezéshez szükséges bizonyíték tárgyilagos jellege megszűnt volna. A bíróságnak a bizonyítás alapján kell ítéletet hoznia, de önmaga nem szolgáltathat bizonyítókot. Amikor a bizonyító jury ítélő-juryvó alakult át, megtartotta a bevált ősi formákat; később is az elnöklő bírótól függetlenül tanácskozott és e rendszer ellen sem hangzottak fel számbavehető kifogások. A gyakorlati tapasztalatok szerint a jury ítélkezését a közvélemény megnyugvással fogadta; a szakbíróság beavatkozása szükségesnek nem mutatkozott. Ennek a körülménynek azonban, mint az általános indokolásban már említettem, oly tényezők adják a magyarázatát, amelyek a kontinentális perjogokban nem ismeretesek: a bírónak századokon keresztül kifejlődött nagy tekintélye; az elnöki fejtegetésnek a bizonyításra is kiterjedő természete ; a kérdésfeltevés rendszerének hiánya; az esküdtekre váró feladatnak a kontinensen működő esküdtekénél nagyobb egyszerűsége; az a követelmén}^ hogy a verdiktet az esküdteknek egyhangúlag kell meghozniok stb. Mikor a jury intézményét a kontinensen meghonosították, Anglia sajátos viszonj^aira való tekintet ós megfelelő birálat nélkül vették át az intézmény számos külsőségét s az esküdtbíráskodás lényegéhez tartozónak véltek számos oly részletet, amely az angol esküdtbírósági rendszernek ugyan sajátja, de nem tartozik az intézmény lényegéhez s az esküdtbíráskodás kontinentális rendszere mellett sikeresen nem is alkalmazható. Ilyen részlet íőleg az, hogy az esküdtek tanácskozásában sem az elnök, sem más szakbíró nem vehet részt, illetőleg, hogy a kontinensen működő esküdtre váró, részben szigorúan jogászi feladatok megoldásánál a bíróság egy tagjának sem szabad az esküdtek tanácskozását vezetnie. Az esküdteknek ez a teljes különválása nem lehet öncél s azt csak addig szabad fenntartani, amíg az igazságszolgáltatás nagy érdekeinek megfelel. Az esküdtbíráskodás lényegében fontos csak az, hogy az esküdtszók verdiktje a szakbíróság befolyása nélkül jöjjön létre s az esküdtek szabad meggyőződésót tükröztesse vissza. Ha egy ily verdikt a szakbíró vezetése nélkül is létrejöhet, akkor nincs arra ok, hogy az esküdtek tanácskozásánál szakbíró is jelen legyen: ha ellenben a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a teljesen magukra hagyott esküdtek a kérdések tömegében helyesen eligazodni nem képesek s könnyen kerülnek egy-egy esküdttársuk szertelen befolyása alá és így a meghozott verdikt nem tükrözteti vissza híven a,z esküdtszók tagjainak egyetemes, szabad meggyőződésót: akkor nemcsak jogosult, hanem az igazságszolgáltatás komolysága érdekében nélkülözhetlenül szükséges is, hogy az esküdteket a tanácskozásnál elfogulatlan szakférfiú vezesse. Ez a gondolat már évtizedek óta foglalkoztatja a szakköröket s a megoldásra vonatkozóan számos terv merült fel. Javaslatba hozták, hogy a bírói tanács egy tagja vonuljon vissza az esküdtekkel tanácskozásra; hogy az esküdtek vezetőjéül a bírói tanácson kívül álló szakbírót jelöljenek ki; végül, hogy az esküdtek tanácskozását az esküdtbíróság elnöke vezesse. Minthogy számos gyakorlati tapasztalat arra mutat, hogy az esküdtek tanácskozása, ha szakértő vezető nélkül működnek, Magyarországon is sok kivánni valót hagy maga után, jogrendszerünkben is keresni kellett a megfelelő megoldást; erre a leginkább megfelelőnek az látszott, hogy az elnök vezesse az esküdtek tanácskozását. Az elnök ugyanis jól ismeri az elbírálás alatt álló ügyet; az ő kötelessége a törvényszerű jogi fejtegetés; tehát csak az ő feladata lehet az. esküdtek vezetése is.