Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.
Irományszámok - 1910-887. Törvényjavaslat az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról
28 887. szám. egyszerű polgár a tényeket éppen úgy felismeri mint a szakember, a tények felett tehát a büntető bíráskodásban a népnek, illetőleg a nép kebeléből kijelölt egyszerű polgároknak kell ítélkezniük. A jogi kérdéseket ellenben továbbra is a szakbíróság jogkörében kell meghagyni, mert a nép egyszerű embere a jogot nem ismeri ós így nem is alkalmazhatja. A Franciaországban meghonosított esküdtbíróság előtti eljárásban ennek az eszmemenetnek megfelelően elválasztották egymástól a tény- és a jogkérdést; az előbbit az esküdtek, az utóbbit a szakbíróság döntötte el. Ez a rendszer több más európai kódexbe is átment s a kérdések különválasztása akkor is fennmaradt, amikor az intézmény odafejlődött, hogy a jogkérdés felett is az esküdteknek kellett határozniuk. Mikor a 40-es évek reformmozgalmaiban a büntető kodifikáció hazánkban is megindult s legelső államférfiaink Deák Ferenccel élükön az esküdtbíráskodás behozatala mellett is lándzsát törtek, a Karok és Rendek által kidolgozott esküdtszéki javaslat ugyancsak a kérdések elkülönítésének rendszerét karolta fel. A javaslat 360. §-a szerint ugyanis az esküdtekhez következő kérdéseket kell intézni: »1. A vádlevólben körülírt bűn valósággal követtetett-e el? 2. A vádlott által követtetett-e el? 3. A vádlott által a vádlevélben foglalt körülmények közt követtetett-e el? 4. Ha pedig az eljárás alatt a vádlevélben nem említett terhelő körülmények fejlődtek volna ki, az elnöknek tennie kell e kérdést is: vájjon a bűn a vádlott által azon körülmények közt követtetett-e el? 5. Viszont, ha a vádlott az enyhítő körülmények közül egyet vagy többet mentségül hozott fel, kérdésbe teendő az is: vájjon azon mentségek állanak-e ? 6. Sőt, ha a vádlott a maga védelmére (ily körülményre) hivatkoznék, kérdésbe kell tenni még ezt is: vájjon az elkövetett tény beszámítás alá eső-e? Ezen kérdéseken kívül úgy a közvádló, mint a vádlott még más kérdések feltételét is kívánhatja, melyek iránt a törvényszék nyilatkozni s határozni köteles.« A méltán sok dicséretben részesült 43-iki javaslatnak ezeket a rendelkezéseit vette fel kisebb módosításokkal Deák Ferenc igazságügyminiszter 1848-iki rendeletébe és ez a rendszer jutott érvényre 1900-ig hatályban levő sajtóeljárásunkban is. Ily körülmények közt vájjon ki vitathatná, hogy az a rendszer, amely a kérdések elválasztását fentartja vagy javaslatba hozza, ellenkezik akár a szabadelvűség követelményeivel, akár az esküdtbíráskodás lényegével? Nem lehet ugyan kétségbe vonni, hogy a kérdések egybeolvasztása jelentékeny előnnyel jár. Az összeolvasztás mellett könnyebben lehet elkerülni az ellentmondásokat; legalább formailag nem tűnnek ki az esküdtek jogi tévedései ; kevesebb a kérdések száma. Ezért meg lehet érteni, hogy a kontinens számos perjogában a kérdéseket összeolvasztva találjuk ; ezt a rendszert vette át a Bp. is; de éppen így érthető, hogy a törvényhozásnak kötelessége visszatérni az előbbi rendszerre, mihelyt az utóbbinak fogyatkozásairól meggyőződóst szerzett. A legújabb európai büntetőperjogi kódex, a rendkívüli körültekintéssel, évtizedeken át előkészített 1913. évi olasz bűnvádi perrendtartás 446. cikke szintén a kérdések különválasztását fogadta el s a következőképen rendelkezik:
