Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

82 947-948. §. • . beszámítás által kielégített hitelezőtárson illetőségüket megvenni. A különbség gyakorlati jelentősége azonban csekély, mert oly hitelezőtársnál, aki, ha beszámítás útján elégíttetik ki, nem képes hitelezőtársainak kiadni a reájuk eső részt, effectiv teljesítés esetében is csak a legritkább esetben fogják természetben megtalálni a szolgáltatás tárgyát. Az utóbbi esetben is, megtehetné a kielégített hitelező, hogy az adóstól felvett pénzzel az adós ellenkövetelését egyenlíti ki. A döntő szempont az, hogy miután mindegyik hitelező jogosítva van az egész • követelést saját nevében érvényesíteni, egyik hitelezőt sem lehet elzárni attól, hogy azt a törvény által elismert bármely módon, tehát esetleg beszámítás útján érvényesítse; ós viszont az adóstól sem lehet megvonni a lehetőséget, hogy a hitelezők bármelyikével szemben leróható tartozását a törvény által elismert bármely módon, tehát esetleg beszámítás útján rójja le. Hogy a Tj. objectiv hatásúaknak ismeri el azokat a jognyilatkozatokat, amelyek a követelés érvényesítésével vagy a kötelezettség teljesítésével járnak, minők nevezetesen a felmondás, megintés és a felek valamelyikét megillető választási jog gyakorlása (947. §.), az a szabályozás alapgondolatából következik. Implicite ki van ezzel mondva, hogy az adósnak a hitelezők valamelyikével szemben beálló késedelme a többi hitelezőre is kihat. Az ellenkező álláspont, mely az adós morajának csak subjectiv hatályt tulajdonít, oly komplikációkra ós oly visszás eredményekre vezet, melyek az egész intézmény gyakorlati használhatóságát veszélyeztetik. Objectiv hatásúnak van továbbá elismerve a confusio, a szolgáltatásnak az egyik hitelező hibájából való lehetetlenülése ós a hitelezői késedelem (948. §.). Ami a confusiot illeti, ennek kötelemszüntető hatálya nem alapszik ugyan azon, mintha fictiv fizetés volna, hatása azonban rokon a teljesítésével. A Tj.-ra nézve döntő volt az a szempont, hogy az adós helyzetének nem szabad a confusio íolytán rosszabbodnia; már pedig rosszabbodnék, ha ő, aki az egyetemleges kötelemnél fogva jogosítva van bármelyik hitelező kezéhez teljesíteni, confusio esetében a többi hitelezővel szemben nem hivatkozhatnék arra, hogy önmagának akar teljesíteni, illetőleg hogy a jog és a kötelezettség: az ő szemétében egyesülvén, • ő ennek folytán kötelezettsége alól felszabadult. A szolgáltatásnak az egyik hitelező hibájából való lehetetlenülése annyiban hat objective, hogy az adós ennek következtében mindegyik hitelezővel szemben felszabadul. Az adós ugyan rendszerint már a 906. §. alapján felszabadul, ha a szolgáltatás hibáján kívül lehetetlenné válik; a 948. §. 2. bekezdésében foglalt speciális szabálynak azonban jelentősége van azokban az esetekben, amelyekben a véletlen kár veszélyét akár külön elvállalás alapján, akár teljesítési késedelem okából az adós viseli. Ily esetben kérdés támaihat, hogy a szolgáltatásnak az egyik hitelező hibá|ából való lehetetlenülése a többi hitelezőre nézve casualisnak tekintendő-e? A Tj. e kérdést, amennyiben az adós teljesítési kötelezettségéről van szó, a méltányosságnak megfelelően tagadólag dönti el. Az egyik hitelező vétkességének egyéb következményei azonban csak ezt magát érik; kétoldalú szerződés esetében tehát az adós a kikötött viszontszolgáltatást csak a vétkes hitelezőtől fogja a 917. §. alapján követelhetni, míg a vétlen hitelezőkkel szemben attól a 916. §. alapján elesik. Az a tétel, hogy bármelyik hitelező késedelme a többinek is árt, voltaképen már a 947. §-ból következik ós csak azokra az esetekre való tekin-