Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része
797. §. 35 teljesítéséről van szó, mert ebben a körben gyakorlati szükségletet elégít ki és egykönnyen veszélyessé nem válhatik. A képviselő tehát érvényesen elégítheti ki magát saját 'követelésére, nézve a képviseltnek vagyonából és viszont érvényesen róhatja le a képviselt irányában fennálló tartozását a saját mint képviselő kezéhez, feltéve természetesen, hogy a teljesítési szándók valami módon, például a fizetett összegnek a képviselt pénztárába való betétele vagy könyveiben való elkönyvelése által, külsőleg nyilvánul (796. §. 1. bek.). Meghatalmazáson alapuló képviseletnél a meghatalmazó nincs elzárva attól, hogy eltérően rendelkezzék ós meghatalmazottjának az önszerződést tágabb körben engedje meg (796. §. 2. bek). II. Ellentétben a régibb törvényhozásokkal, amelyek a meghatalmazást a megbízással azonosították és szerződósként fogták fel, a Tj. a meghatalmazást egyoldalú jognyilatkozatnak tekinti, melynek egyedüli tartalma a képviseleti hatalom megadása, melynek nem kell szükségképen megbízással kapcsolatosnak lennie és melyet olyankor is, amikor megbízási szerződéshez kapcsolódik, attól fogalmilag meg kell különböztetni. A megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a megbízást teljesíteni, a meghatalmazás alapján a meghatalmazottnak hatalma van arra, hogy a meghatalmazót képviselje. Nem minden megbízás jár meghatalmazással és nem minden meghatalmazás alapul megbízási vagy általában olyan jogviszonyon, amelyből a meghatalmazottra kötelezettség háramlik. Lehet, hogy a meghatalmazás a meghatalmazottnak a saját érdekében van megadva. A Tj.-nak ez a felfogása kifejezést talál abban a kijelentésben, hogy a meghatalmazás érvényéhez, amennyiben a törvény mást nem rendel, a meghatalmazó ebbeli akaratának bármily módon való nyilvánítása elegendő (797. §. 1. bek.). Ez a kijelentés azonban emellett még kettőt fejez ki. Először azt, hogy a meghatalmazó nyilatkozatnak nem kell szükségképen a meghatalmazotthoz intéztetnie; lehet azt ahhoz a félhez is intézni, akivel szemben a meghatalmazó képviseltetni akarja magát, vagy lehet a meghatalmazási akaratot más megfelelő módon, például közhírré tétellel vagy bizonyos körülmények között a bírósághoz vagy más hatósághoz való bejelentéssel nyilvánítani. Másodszor azt, hogy a meghatalmazó nyilatkozat lehet alaktalan ós pedig olyankor is, mikor arra a jogügyletre nézve, amelynek véghezvitelére a meghatalmazás feljogosít, alaki kellék van felállítva. Általános ós különös meghatalmazások között a Tj. jogi szempontból nem különböztet; hogy a meghatalmazás egyes ügyletre, az ügyletek bizonyos nemére vagy a méghatalmazónak minderi ügyleteire nézve adatott-e, az esetről-esetre eldöntendő ténykérdés. Ha a meghatalmazó nem határozta meg a meghatalmazás terjedelmét, az az alapul szolgáló jogviszony szerint határozódik meg (797. §. 2. bek.). Ez utóbbi kijelentésből, valamint abból, hogy a Tj. a meghatalmazás megszűnésére nézve is az alapul szolgáló jogviszonyt mondja irányadónak (799. §. 1. bek.), kitűnik, hogy a meghatalmazás a Tj. felfogása szerint rendszerint causalis ügylet, ami azonban nem zárja ki, hogy a meghatalmazó akarata azt adott esetben absztrakt ügyletté teheti. Különösen oly esetben, midőn a meghatalmazás causája nem adatott tudtára annak a harmadik személynek, akivel szemben a meghatalmazás hivatva van joghatásokat előidézni, lesz rendszerint megállapítható a meghatalmazónak az az akarata, hogy a meghatalmazás i érvénye az alapul szolgáló ügylettől független legyen. 5*
