Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

764-766. §. 21 vagy kötelezett félnek védelmére szolgál az a további rendelkezés is, mely összhangban az összes törvényhozásokkal, kimondja, hogy a feltételt teljesültnek kell tekinteni, ha teljesülését az a fél, akinek ez kárára van, csalárdul megakadályozza (763. §). Másrészt a függő helyzetnek mindkét fél érdekében kivánatos megrövidítését célozza az a szabály, hogy a feltételt meghiúsultnak kell tekinteni, ha az egyik félnek valamely cselekménye van feltételül kikötve és ez a fél kijelenti a másiknak, hogy a cselekményt nem viszi véghez (764. §.). Ezzel, ellentétben némely más törvényhozás álláspontjával, implicite el van ismerve a potestativ feltételek lehetősége. Hogy az olyan feltétel, mely a jogügylet hatályosságát egy már megtörtént, de a felek előtt még tudva nem levő ténytől teszi függővé, nem igazi feltétel, az a feltételnek fent kiemelt és a Tj. rendelkezéseiből, különösen a 758. §-ból kivehető fogalmából önként következik. Objectiv bizonytalanság itt nem forog fenn, csak subjectiv kétség arra nézve, hogy a szerződés hatályos-e vagy sem. A Tj. csak azért nem tartotta feleslegesnek kiemelni azokat a következményeket, amelyek ilyen feltétel kikötése esetében állanak, mert ehhez azt a gyakorlatilag fontos szabályt kapcsolta, hogy amig nincs tudva a feltétel sorsa, a jog veszélyeztetése miatt szintúgy lehet biztosítást követelni, mintha igazi feltétel forogna fenn (765. §.). A szükségképen teljesülő és a lehetetlen feltételekről a Tj. nem emlékezik meg; a törvény külön kijelentése nélkül is nyilvánvaló, hogy az ilyen feltétel nem igazi feltétel, mert bizonytalanságot nem eredményez; az ügylet azonnal vagy hatályos vagy hatálytalan. Az érthetetlen, ellenmondó, tilos ós erkölcstelen feltóteleknek a jogügyletre való hatását azonban szükségesnek látszott a törvényben kifejezetten meghatározni, már csak azokra az eltérő álláspontokra való tekintettel, amelyeket az egyes törvényhozások e kérdésben elfoglalnak. Az iránt ugyan nincs nézeteltérés, hogy az ilyen feltétel, ha mint halasztó van kikötve, a szerződést érvénytelenné teszi. Az ilyen bontó feltételeket azonban egy elterjedt ós a régibb törvénykönyvekben általában elfogadott nézet a lehetetlen feltételekkel helyezi egy vonalba, ami arra az eredményre vezetne, hogy ily esetben a szerződés feltétlennek tekintendő és mint ilyen érvényben marad. Ez a megoldás az itt szóban forgó feltótelek egyik fajára nézve sem helyeselhető, és pedig sem elméleti, sem gyakorlati szempontból. Elméletileg ugyan ezt a megoldást azzal szokták megokolni, hogy a bontó feltétel kikötése nem magának a foügyletnek alkotó része, hanem egy ahhoz járuló külön ügylet,, amelynek érvénytelensége a főügylet érvénytelenségét nem vonja maga után. Ámde ha ezen érvelés kiinduló pontja helyes volna is, a belőle levont következtetést mégsem lehet elfogadni, mert a bontó feltétel kikötése mindenesetre oly szoros összefüggésben van a főügylettel, hogy ha külön ügyletnek tekintetnék is, érvénytelensége nem maradhat a főügyletre való kihatás nélkül. Aki érthetetlen bontó feltétel alatt kötött szerződést, az érthetően legalább annyit fejezett ki, hogy feltétlen kötelezettséget nem akar vállalni, hogy a jogügyletnek korlátlan tartamú hatályát nem akarja; minthogy pedig azt, hogy mily korlátok közé akarja az ügylet hatályát szorítani, megállapítani nem lehet, az akaratkijelentés hiányossága miatt az egész szerződóst kell érvénytelennek tekinteni. Hasonló a helyzet, ha a bontó feltétel magával az ügylet természetével kiegyenlíthetetlen ellenmondásban van; ily esetben sem állapítható meg, hogy mi a fél valódi akaratafés volt-e egyáltalán a jogügylet létesítésekor komoly és értelmes akarata, következőleg nemcsak