Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

148. §. Í7 okok erkölcsös vagy erkölcstelen voltán fordulna meg, amelyek a szerződő feleket a szerződés megkötésére bírták. Másrészt azonban a Tj. a szerződés tartalmának hangsúlyozásával nem akarja azt kifejezni, mintha egyedül a szerződés objectiv körülményei, a szerződő felek intentiój ától függetlenül, volnának tekintetbe veendők. A szerződés tartalma éppen azon szándékra való tekintettel, amellyel a felek a szerződést megkötik, mutatkozhatik erkölcstelennek. A szerződés tehát semmis lesz, ha tartalma akár már magában, akár kapcsolatban a felek intentiójával erkölcstelen, feltéve természetesen, hogy az utóbbi esetben mindkét fél részén forog fenn az erkölcstelen intenció, vagyis, hogy a szerződés mindkét fél közös szándéka szerint arra való, hogy valamely erkölcstelenséget megvalósítson vagy előmozdítson. Ellenben az egyik félnek ily egyoldalú célzata, például az a szándóka hogy a szolgáltatás tárgyát majd valamely erkölcstelen célra fogja fordítani, a szerződést még erkölcstelen tartalmúvá ós ez alapon semmissé nem teszi, és pedig rendszerint akkor sem, ha a másik félnek erről a szerződós megkötésekor tudomása volt, mert ez szerződésbeli ellenfelének a szerződós ügyleti célján kívül eső távolabbi célzataira ügyet vetni nem köteles. Csak ha az egyik fél a szerződés kötését oly erkölcstelen tett elkövetésére akarja eszközül felhasználni, amelynek meghiúsítása jogi vagy erkölcsi kötelesség, lesz az erről tudomással bíró másik fél olyannak tekintendő, mint aki ezt az erkölcstelen intentiót a szerződés megkötésével a magáévá tette. A szerződós tartalmára való utalással a Tj. egyúttal azt is akarja kifejezni, hogy az a körülmény, hogy a felek egyike a másikat erkölcstelen eszközök felhasználásával, például megtévesztés vagy fenyegetés által bir a rá a szerződós megkötésére, a szerződés semmisségét nem vonja maga után. Az ilyen erkölcstelen cselekmény csak arra szolgálhat esetleg alapul, hogy a másik fél a szerződést a 778. §-hoz képest megtámadja. Az uzsorás szerződés csak az uzsoráskodó fél részén lévén erkölcstelen, az erkölcstelen tartalmú szerződésnek a Tj.-ban elfogadott fogalma alá nem esik. Arról a magánjogi védelemről, amelyre az uzsorával megkárosított fél az uzsorással szemben számot tarthat, a 782. §. gondoskodik. Az erkölcstelen tartalmú szerződések mellett a Tj. a közrendbe ütköző szerződéseket is külön kiemeli. Sok esetben ugyan a közrendbe ütköző szerződés egyúttal erkölcstelennek is lesz tekintendő; más esetekben azonban, például az iparszabadság elvébe ütköző szerződéseknél ez kétséges lehetne. Már pedig oly szerződéseket, amelyek a modern társadalmi ós gazdasági rend nagy alapelveivel, például az egyéni szabadságnak, az egyesülési szabadságnak, az iparszabadságnak elvével ellentétbe helyezkednek, közérdekből megtűrni nem lehet. A 747. §. idevonatkozó szabálya többek között lehetővé fogja tenni a bíróságoknak, hogy a kartellek és trustök elfajulásával szemben megfelelő repressiót gyakorolhassanak. Minthogy azt, hogy, mi ütközik a jó erkölcsökbe és a közrendbe, mindegyik félnek egyaránt kell tudnia, a 745. §. alkalmazására itt nem nyílik tér. Szintoly kevéssé lehetett a 744. §. szabályait ide kiterjeszteni, mert az erkölcsi fogalmak vagy a közrend megváltozására való számítás már magában véve is erkölcstelennek, illetőleg közrendellenesnek mutatkozik. Két esetre, amelyben kétes lehetne, hogy az illető szerződések mennyiben egyeztethetők össze a közrenddel, a Tj. a kérdések gyakorlati fontosságára való tekintettel külön szabályokat állított fel. Az egyik kérdés az, megengedhető-e, hogy valaki egész (jelenlegi és jövőbeli) vagyonának vagy vagyona hányadrészének átruházására vagy Képvih. iromány. 1910—1915. XXXIQ. kötet. , 3