Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

1BÖ2-1301 f. aoi köti meg. Minthogy viszont a munkavállalóra sem közömbös, hogy kinek irányában köteles ő a szolgálatokat teljesíteni, e szabályt az a másik szabály egészíti ki, hogy kétség esetében a szolgálatokra való jogot sem lehet átruházni (1301. §.). III. Minthogy a munkavállaló folytatólagos szolgáltatásra van kötelezve, neki a dolog természete szerint a teljesítéssel elől kell járnia : a Tj. ehhez képest kimondja, hogy ellenkező megállapodás és helyi szokás hiányában a munkabér a a szolgálatok teljesítése után, ha pedig bizonyos időszakok szerint van meghatározva, egy-egy ilyen időszak elteltével, az évi fizetéssel alkalmazottaké utólagos havi részletekben fizetendő (1302. §. 1. bek. 1. mond.). A szolgálatok előlegezésének ez a kötelezettsége a munkavállalóra, aki életszükségleteit többnyire csak a munkabérből fedezheti, könnyen veszélyessé válhatik; a Tj. ugyanazért igyekezett a megszolgált munkabérhez való jogát lehetőleg biztosítani. A munkavállaló védelmére e tekintetben a következő szabályok szolgálnak: a) A munkabér fizetésének időpontját a felek ugyan maguk állapíthatják meg, de a szolgálati viszony megszűntével a munkabér minden esetre lejár (1302. §. 1. bek. 2. mond.). b) Ha a bér oly szolgálatnál, amely a munkavállaló munkásságát kizárólag vagy túlnyomóan elfoglalja, a munkaeredmény szerint van meghatározva, a munkavállaló a munka elöhaladásához képest időnkint megfelelő bérelőleget követelhet (1302. | 2. bek.). c) Azon visszaélésekre való tekintettel, amelyekre a truck-rendszer vezetett, a Tj. az olyan megállapodást, amely a munkavállalót arra kötelezi, hogy pénzben meghatározott munkabére kiegyenlítésére készpénz helyett másnemű szolgáltatást fogadjon el, csak annyiban ismeri el érvényesnek, amennyiben külön törvény az ilyen megállapodást megengedi (1303. §.). d) Minthogy a munkabérnek az a természetszerű rendeltetése, hogy a munkavállaló belőle fedezze a saját és hozzátartozóinak életfenntartási költségeit, a Tj. a munkavállaló bérkövetelésével szemben, amennyiben a munkabér erre a célra szükséges, a munkaadó beszámítási és visszatartási jogát rendszerint kizárja, és e jogok érvényesítését csak oly ellenkövetelés okából engedi meg, mely a munkaadót azon az alapon illeti meg a munkavállaló ellen, hogy a szolgálati szerződésből folyó kötelezettségei megsértésével szándékosan — például sabotage által — okozott neki kárt. Ebben a szűk körben a beszámítási és visszatartási jogot fenn kellett tartani, mert a munkavállaló dolosus jogsértéseivel szemben a munkaadó érdekében nélkülözhetetlen (1304. §.). e) Az ipari munkások munkaviszonyában gyakran előforduló bérvesztési kikötésre a Tj. a 836. §. szabályainak megfelélő alkalmazását rendeli el, ami azt jelenti, hogy az ilyen kikötés érvényéhez a 739. §-nak megfelelő okirat szükséges, hogy a munkavállalót nem éri a kikötött hátrány, ha a kötelességsértés neki fel nem róható, és hogy, ha a bérvesztés őt túlságosan sújtaná, a szerződési bírságra nézve fennálló szabályok szerint bírói mérséklésnek van helye (1305. §.). /^Hogy oly munkabért, amely nem pénzben, hanem másnemű szolgáltatásokban van meghatározva, mikor és mily módon kell kiszolgáltatni, azt részletesen ugyan nem lehet előírni; azt a főelvet azonban kimondja a Tj., hogy az ilyen munkabért a körülményekhez képest a munkavállaló szükségleteinek megfelelő időben és módon kell kiszolgáltatni. Ez különösen a munkabér fejében kötelezett élelemre, ruházatra és lakásra nézve áll (1306. §.). g) Nem ritka eset, hogy a munkaadó a saját felelősségét egy harmadik személy közbetolásával igyekszik elhárítani, aki vele szemben munkavállalóként jelentkezik, de a szolgálatokat nem maga végzi, hanem másokkal mint almunkavállalókkal végezteti. A Tj. ily esetben az utóbbiak érdekéről azáltal gondoskodik, hogy . Képvh. iromány. 1910—1915. XXXIII. kötet. 26