Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

164 1118-1121. §. utóbbi álláspont mellett szóló érvek nem oly túlnyomók és döntők, hogy a fennálló jognak e ponton való megváltoztatását indokolhatnák ; emellett az 1117. §. 1. be^ kezdésének szabálya lényegileg megfelel annak az elvi álláspontnak, amelyet a Tj. a 916. §-ból kitetszőleg a kárveszély viselésének kérdésében általában elfoglal. Két irányban mindazáltal a Tj. kivételt állít fel az említett szabály alól: a) Ingatlan dologra nézve, ha a vevő tulajdonjogát már az á'adás előtt jegyezték be a telekkönyvbe, a vevő már a bejegyzés hatályának kezdetétől fogva viseli a kárveszélyt (1117. §. 2. bek.). E kivétel igazolva van azáltal, hogy a telekkönyvi bejegyzéssel az ingatlan átmegy a vevő tulajdonába, aki attól fogva jogilag korlátlanul rendelkezhetik róla; visszás volna tehát, ha ennek ellenére még mindig az eladónak kellene a kárveszélyt viselnie. b) Oly ingó dolgokra vonatkozólag, amelyeket a vevő kívánatára a teljesítési helytől külömböző helyre küldenek, a kárveszély már az elküldés időpontjában száll át a vevőre, tekintet nélkül arra, hogy a továbbítással megbízott személy vagy vállalat a vevő részéről fel van-e hatalmazva az átvételre vagy sem (1117. §. 3. bek.). Ezt a rendelkezést, mely lényegileg a K.T. 344. §-át követi és amelyet a Tj. még az elküldés fogalmának közelebbi meghatározása által egészít ki, az a megfontolás igazolja, hogy az eladó, aki a vevő kívánatára a dolgot a teljesítési helytől különböző helyre küldi, a kárveszély viselése tekintetében nem lehet rosszabb helyzetben, mint ha a vevő a dolgot a teljesítési helyen átvette volna és maga küldte volna el a másik helyre; a fuvarozás veszélye tehát az eladó terhére nem eshetik. Nem tartozik azonban a vevő által viselendő fuvarozási veszély körébe az a kár, mely onnan ered, hogy az eladó a vevőnek az elküldésre adott utasításától sürgős szükség nélkül eltért, vagy hogy a szállítás az eladó személyében fekvő okból, pl. mert ő maga akadályozza vagy mert a dolgot vele szemben lefoglalták, fennakad. Nem kivétel az 1117. §. 1. bekezdésének szabálya alól, hanem csak téves alkalmazásának akarja elejét venni a Tj.-nak az a rendelkezése, hogy ha halasztó feltétel alatt eladott dolgot az eladó a feltétel függőben léte alatt a vevőnek átad és a feltétel utóbb teljesül, az átadás és a feltétel teljesülése közötti időben a dologban esett véletlen kár az eladót éri (1118. §.). A rendelkezés megfelel a 758. §. azon általános szabályának, hogy a feltétel teljesülésének nincs visszaható ereje. Hogy attól az időponttól fogva, amelyben a dologra vonatkozó kárveszély a vevőre szállt át, a dolog hasznai is őt Hletik és viszont a dolog terheit neki kell viselnie (1119. §.), az nyilvánvaló méltányossága mellett bővebb megokolásra nem szorul. Szintúgy önmagukban hordják igazolásukat azok a szabályok is, amelyeket a Tj. a szerződés megkötésével és teljesítésével járó költségeknek melyik fél általi viselésére nézve állít fel (1120. §.). Ami az eladó által a szerződés megkötése után a dologra fordított szükséges költségeket illeti, e tekintetben külömböztetni kell, hogy a költség a kárveszély átszállása előtt vagy azután merült-e fel. Előbbi esetben az eladó nem tarthat számot a költség megtérítésére, mert azt a saját érdekében, hogy t. i. szerződésbeli kötelezettségének megfelelhessen, fordította a dologra. Ha azonban a kárveszély átszállása után költekezett a dologra, ami főleg az 1117. §. 2. és 3. bekezdésének eseteiben, valamint akkor fordulhat elő, ha a vevő átvételi késedelemben van, a jogviszony természetének megfelel, hogy költségének megtérítését akként követelhesse, mintha a vevő részéről a dolog kezelésével meg lett volna bízva. Ez az 1372. §-ra való tekintettel azt jelenti, hogy nem a költekezés objectiv szükségessége határoz, hanem az, hogy az eladó a költséget a fennforgó körülményekhez képest szükségesnek tarthatta-e. Hogy más mint szükséges költségekért mennyiben követelhet megtérítést, az a megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint ítélendő meg (1121. §.).