Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

269. §. 148 Az 1. p. alatti kivételt megokolja az, hogy a 716. §. szerint az élet-, fenntartásáról maga gondoskodó kiskorú keresményéről, a 717. §. szerint pedig az a kiskorú, aki gyámhatósági engedéllyel önálló kenyérkereső foglalkozást űz, ennek körében szerződőkópes s igy azzal, amit ezen a réven keres, szintén szabadon rendelkezhetik, vagyis mintegy a teljeskorú jogállásával bir. A 2. pont a Gry. T. 29. §. c) pontjával megegyező. Bár a gyám tisztének közjogi jellegével ellenkezik, hogy magánintózk édessel gyámoltjának vagyona kezelése alól elvonható legyen, de ellenkeznék a gyámoltak érdekével, ha az örökhagyó vagy adományozó ebbeli rendelkezésének hatálya el nem ismertetnék. Félő ugyanis, hogy a gyámolt vagy egészen eleshetnék a neki szánt vagyontól vagy csak csonkítva vagy reá kedvezőtlenebb feltétel alatt vagy meghagyással terhelten juthatna hozzá. A 3. pontnak azt a rendelkezését, hogy az a vagyon sem tartozik a gyám kezelése alá, amelyet a gyámolt az 1. és 2. pont alatt körülírt vagyonhoz tartozó jog alapján vagy arra vonatkozó jogügyletnél fogva szerez, vagy valamely odatartozó tárgy elpusztulása, rosszabbodása vagy elvonása által szenvedett kárának megtérítéséül kap, annak megfontolása okolja meg, hogy a vagyont juttatónak valódi szándóka bizonyára az volt, hogy a gyámot nem a vagyon egyes tárgyainak, hanem annak egészóoen való kezeléséből zárja ki, amely célzata a vagyontárgyak véletlen vagy szándékos cseréje miatt meg nem hiúsulhat és így rendelkezése kell, hogy megálljon az eredeti vagyontárgyakat pótló vagy helyettesítő tárgyakra is. Az örökhagyónak vagy az ajándékozónak a gyámot az általa a gyámoltnak juttatott vagyon kezeléséből kizáró rendelkezése nem tekinthető a gyámoltat terhelő meghagyásnak, hacsak ilyennek a juttatás körülményeinél fogva nem minősül és ezért megáll az a köteles részre nézve is. 13. A gyámoltnak az előző §-nál megokolt érdekéből a 269. §. megengedi, hogy az, aki a gyámoltnak végintézkedésben, vagy élők közötti ingyenes jogügylet útján vagyont juttatott, ennek a vagyonnak. kezelésére nézve ugyancsak végintézkedésben vagy a juttatáskor a gyámot kötelező utasításokat adhasson. Maguk az utasítások nem lehetnek törvényeilenesek. Pl. nem szólhat úgy, hogy a gyám ne terjesszen be a gyámhatósághoz a kezelése alá jutott vagyonról leltárt, ne számoljon, vagy a gyámhatóság jóváhagyása nélkül köthessen jogügyleteket, amelyekhez azt a törvény megkívánja. Másokkal szemben sem bír a gyámhatóság törvényes hatáskörének megszorítása vagy tágítása joghatállyal. A gyám azonban ezeket az utasításokat, kivéve amennyiben törvényellenesek, követni tartozik még az esetben is, ha á gyámolt érdekével ellenkeznek, hacsak a gyámhatóság emiatt a gyámot azok követése alól fel nem menti. Miből következik, hogy egyrészt a gyám kötelességét szegi meg, ha az említett utasításoktól önhatalmúlag eltér, másrészt, hogy a gyámhatóság azok követésére felügyelni köteles. Az utasítások megállanak a köteles részre is, amennyiben azok nem a gyám oltat terhelik, hanem a gyámnak szólnak, ós amelyeket mint olyanokat, amelyek a gyámolt javára szolgálóknak vélelmezhetők, a törvény méltatni kivan. A 2. bekezdés szerint amíg az, aki a gyámoltnak a vagyont élők közötti ingyenes jogügylettel juttatta, ól, a gyámhatóságnak csak a juttató hozzájárulásával szabad megengednie az utasításaitól való eltérést, A juttató utasításainak ez a figyelembe vétele azonban nem jelenti azt, hogy maga a juttató is jogosítva volna újabb utasítások pótlásával módosítani a juttatáskor kifejezett utasításait. Ha a juttató tartósan gátolva van nyilat-