Képviselőházi irományok, 1910. XXVI. kötet • 765-813 sz.

Irományszámok - 1910-801. Törvényjavaslat az állami óvónők illetményeinek rendezéséről

52Ö 801. szám. Melléklet a 801. számú irományhoz. Indokolás „az állami kisdedóvónők illetményeinek rendezéséről" szóló tör vényj avaslathoz. Az állami kisdedóvónők és menedékházvezetőnők illetményeiről az 1891. évi XV. t.-c. 14. §-a a következőképen intézkedik: »A kisdedóvónő vagy dajka fizetését a kisdedóvoda vagy menedékház fentartója állapítja meg a helyi viszonyok szerint. Azonban az állam, község, hitfelekezet vagy jogi személy által alkalmazott kisdedóvónő fizetése lakáson kívül kisebb nem lehet évi 300 forintnál, 10.000-nél több lakossal biró városokban évi 400 forintnál, az állandó menedékházakban alkalmazott dajkáé lakáson kívül évi 120 forintnál.« A kisdedóvási fenti alaptörvényen kívül már csak az 1904. évi I. t.-c. terjeszkedik ki az állami kisdedóvónőkre is, mikor részükre két ízben esedékes 100—100 K személyi pótlékot engedélyez, mely személyi pótlókok közül az első mindjárt kinevezése alkalmával és a második tiz évi szolgálata után folyósíttatott. Az ötödéves korpótlékot megállapító 1893. évi XXVI. t.-c. az óvónőket figyelmen kívül hagyja és csak költségvetési felhatalmazás alapján részesülnek utóbb az állami kisdedóvónők is 100 koronás ötödéves korpótlókokban. Mivel pedig az állami tanítók illetményeit emelő újabb törvények az óvónők törzsfizetését is érintetlenül hagyták, megint csak az 1908. évi költségvetési felhatalmazás tette lehetővé, hogy a jelzett évtől kezdve minden esztendőben 75—75 óvónő törzsfizetése évi 800 koronáról 1000 koronára felemeltessék. Tekintve az állami óvónőknek összes létszámát, eddig alig harmadrészük élvezi a felemelt törzsfizetést, a többiek pedig most is a huszonkét óv előtt megállapított alapfizetés mellett végzik a kisdedóvásnak testet és lelket egyaránt ^nagymértékben fárasztó és nemzeti szempontból kiváló jelentőségű munkáját. E mellett meg kell jegyezni azt, hogy a cselódbéreknek folytonos emelkedése a legtöbb helyen arra kényszerítette az óvónőket, hogy a tárcaköltségvetésben szűkre megszabott dajkatartási átalányt a sajátjukból pótolják. Minthogy az előrebocsátottak után kétségtelen, hogy az állami óvónők a magyar népoktatásügynek eddig legkedvezőtlenebbül javadalmazott és a