Képviselőházi irományok, 1910. XXIV. kötet • 728-746., CXXIII-CXXX. sz.

Irományszámok - 1910-742. A külön bizottság jelentése az országgyülési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tárgyában

352 742. szám. az új névjegyzék tervezetében felvétettek, az ideiglenes névjegyzékből azonban kihagyattak, a kihagyásról az oknak megjelölésével postai úton közvetlenül értesíteni . A 63. §-hoz. A 63. §. a központi választmányt arra jogosítja fel, hogy az elkésett vagy a több személyre vonatkozó felszólalást tárgyalás nélkül visszautasítsa. Ezzel szemben a javaslat már előbbi szakaszaiban igen helyesen úgy intéz­kedik, hogy a felszólaló felszólalását indokolni köteles és köteles azokat az okiratokat, amelyekből állításai valódisága megállapítható, felszólalásához csatolni, avagy azokra legalább utalni. Minthogy tehát az a javaslat célja, hogy a központi választmányt ne lehessen oly felszólalásokkal elárasztani, melyekben a felszólalás jogállitásainak indoka, tényállításainak bizonyítéka megemlítve sincsen, a bizottság úgy vélte, hogy e cél elérése érdekében ezt a visszautasitási jogot kifejezetten ki kell terjeszteni azokra a felszólalásokra, vagy észrevételekre is, melyek az emiitett kellékeknek meg nem felelnek. Ezért a 63. §, második bekezdését kiegészítettük, amint következik: •»Az elkésett, továbbá az 59. §. negyedik bekezdésének meg nem felelő, végül az olyan felszólalást vagy észrevételt amely több személyre vonatkozik, a központi választ­mány érdemleges tárgyalás nélkül visszautasítja.« A 68. és 69. §§-hoz. A 68. és 69. §. intézkedik arró, hogy az elkészült végleges névjegyzé­keket hány példányban kell kiállítani és azokat hol kell elhelyezni. A bizott­ság egyrészt nem látta alkalmasnak, hogy a 68. §. intézkedése szerint a kiállítandó hiteles példányok száma mereven 5-ben állapittassók meg, más­részt szükségesnek mutatkozott a 69. §. módosítása azért is, mert egyes városokban több közjegyző is lehet, s a közönség kényelme szempontjából a hiteles névjegyzék elhelyezése mindegyiküknél indokoltnak látszik. így a 68. §. második bekezdését következőképen módosítottuk: >•> A központi választmány a végleges névjegyzéket az 56. §. első bekezdésének meg­felelően, betűrendben és minden választót sorszámmal ellátva, annyi példányban állítja össze, amennyire a 69. §-ban foglaltak szerint szükség van.« Egyszersmind a 69. §. szövegét a következőképen állapítottuk meg: A végleges névjegyzék egy példányát a belügyminiszterhez kell felterjeszteni; két példányt a törvényhatóság, illetőleg a r. t. város levéltárába kell elhelyezni; egy példány megfelelő részeit az érdekélt városoknak és községeknek, Budapesten az illető kerületi elöljáróságnak kell megküldeni. A választókerület székhelye szerint illetékes kir. közjegyzőnél, ha pedig több ilyen van, ezek mindegyikénél egy-egy példányt kell elhelyezni. A harmadik bekezdés lényegében változatlan maradt, s csupán az utolsó sorban »az e törvény kihirdetésekor* szavak helyett: »az 1913. évre r < szavakat vettük fel, hogy e §. az intézkedés alapját képező 12. §-sal összhangban legyen. Az ötödik fejezethez. ,.....-.,. A 78. §-hoz. E §. intézkedik az iránt, hogy a központi választmány a választás elő­készületeinek megtétele végett, a királyi meghívó levélnek a közgyűlésben tör-

Next

/
Thumbnails
Contents