Képviselőházi irományok, 1910. XXIV. kötet • 728-746., CXXIII-CXXX. sz.

Irományszámok - 1910-742. A külön bizottság jelentése az országgyülési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tárgyában

742. sxám. 333 mi sem zárkózhatunk el attól, hogy az alkotmány bástyái közé alkotó tényezőként fel ne vegyük azt a társadalmi osztályt, amely gazdasági életünk terén számánál és súlyánál fogva figyelemreméltó tényezővé lett. De amikor ezt teszszük, pontosan meg kell állapitanunk azokat a határokat, amelyeket a magyar államnak, mint nemzeti államnak létérdekei szabnak elénk ós sem apriorisatikus tételek, sem elméleti feltevések által nem engedhetjük magunkat befolyásoltatni. Anélkül, hogy annak a kérdésnek vitatásába bocsátkoznánk, vájjon a választói jog velünk született jog-e, avagy mint közjog, olyan jogosítvány, a melyet az állam alkotmánya biztosit polgárainak, kétségkívül megállapíthatjuk azt, hogy minden nemzet alkotmánya saját külön viszonyai figyelembevételével, a célszerűség és hasznosság szempontjából állapítja meg azt a mértéket, amelyben polgárainak kisebb vagy nagyobb számát a törvényhozásban részesíteni kívánja. Ahhoz, hogy valaki bizonyos jogot úgy gyakoroljon, hogy ennek ne az önző osztály érdek, hanem a mindenekfelett álló közérdek lássa hasznát, szükséges az, hogy a jogok gyakorlása által érintett kérdéseket, az elérendő célt, legalább nagy vonásokban felismerni képes legyen és belássa azon kötelességek nagy horderejét, amelyek az adott joggal, mint árnyék a fény nyel, együtt járnak. Kétszeres körültekintéssel kell azonban a jogkiterjesztós határait megszabni olyan államban, amely benső összetételénél fogva nem egységes, ahol a legkülönbözőbb centrifugális erők egyensúlybantartása képezi kormányaink egyik legfőbb gondját és amely nemzetközi helyzeténél fogva nemcsak saját, hanem a vele szoros viszonylatban álló másik állam ós a két testvérállam nagy európai fontosságú misszióját is mindig gondos mérlegelés tárgyává tenni köteles. Maga a magyar alkotmány fokozatos történeti fejlődés eredménye lóvén, az alkotmány és jogtörténet adja meg nekünk is a legjobb útmutatást arra, nézve, hogy a parlamenti reform megvalósításánál milyen vezérelvek által vezettessük magunkat. Azt látjuk, hogy oly időkben, amikor igazi forradalmi gondolatok irányították a lelkeket, s a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi rombadöntötték rendi alkotmányunk minden atavisztikus intézményét és az országgyűlésen egybegyűlt nemesség önként mondva le előjogairól, a politikai jogok osztályosává tette a polgárt és a felszabadult jobbágyot egyaránt, s amikor az egyéni szabadságot, a törvónyelőtti egyenlőséget, a vallásszabadságot, a sajtószabadságot, a szabad gyülekezési jogot törvénybe iktatta: ugyanekkor a jogkiterjesztés terén elődeink még sem mentek el odáig, hogy a minden jogok forrását képező törvényalkotás nehéz kötelességét a legszélesebb rétegekre bizzák, hanem az akkori viszonyoknak megfelelően gonddal keresték ki azokat, akiket a nagy feladatok helyes intézésére alkalmasoknak tartottak s e célból a választói jogosultságot magasabb értelmi és vagyoni cenzushoz kötötték. így nagy felelősségünk komoly tudatában mi sem hódolhatunk be egy olyan eszmeáramlatnak, amely bármily tetszetősnek látszók is, nálunk az erők egyensúlyának megbontására vezetne és a klerikális, — a nemzetiségi — az államunk fenmaradásának biztos alapjait támadó demagógia kezébe adná a parlament és a kormányzás vezetését. Az evolúciónak és nem a felforgatásnak lóvén hívei, e fontos közjogi kórdósben is a fokozatos fejlődés biztos útjain kívánunk haladni. Megszüntetve a most érvényben álló törvények igazságtalanságait, a jogkiterjesztés terén meg akarjuk tenni azt a lépést, amelynek révén mindazok választói joghoz jussanak, akik műveltségük, szakképzettségük, érettségük ós meg-