Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.
Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról
65 Kétségtelen, hogy az ipari munkásosztály, amely mai választási törvényünk szerint a politikai jogok gyakorlásából jóformán teljesen ki van zárva, időközben olyan társadalmi faktorrá vált, amelynek politikai joggal felruházása a parlamenti reform egyik legfőbb indoka és feladata. Kétségtelen, hogy a vagyontalan elemek körében, sőt magában a munkásosztályban, épen az ipari munkásság az a réteg, amelyet életviszonyai, képzettsége, szervezettsége, önérzete leginkább minösitenek a politikai jogok gyakorlására. A munkásság fokozott mértékben érzi a politikai érvényesülés hiányát. Épen ezért nemcsak a politikai nemzet erőit gyarapitjuk, hanem a szociális nyugalom egyik nélkülözhetetlen előfeltételét teremtjük meg, ha ezt az osztályt politikai jogokhoz juttatjuk. Ekként nagy közérdek, hogy a fejlett ipari munkásság belső értékének megfelelő politikai szerephez jusson és a nemzet törvényhozásában közvetlenül érvényesíthesse a szavát. Azonban egyedül az a körülmény, hogy valaki ipari munkásnak mondja magát, hogy többé-kevésbbé állandóan és hivatásszerűen ipari munkával foglalkozik, magában véve a mi viszonyaink közt még nem lehet elégséges alap arra, hogy a választói jogra minősítsen. Aki nem áll a korlátlan, radikális választói jog tulző álláspontján, aki ismeri és átérti a jelen és jövendő Magyarország nemzeti és szociális problémáit, s ezek tudatában nyúl a parlamenti reform kérdésének megoldásához: annak azzal is tisztában kell lennie, hogy az ipari munkásosztályt sem lehet a maga egészében minden szelekció nélkül, a szükséges politikai nevelés minden eiőiskolája hiányában, egyszerre választói joghoz juttatni. Sőt magának az ipari munkásosztálynak is jól felfogott érdeke az, hogy az értéktelenebb elemek kiselejtezésével az értékesebb elemek jussanak túlsúlyhoz. Az ipari munkásosztályra sem közömbös az, hogy ott, ahol az ipari munkásság a polgári elemmel szemben abszolút többségben lesz, tehát ahol a munkásság parlamenti képviselete biztositva van: a higgadtabb, érettebb, képzettebb, konszolidáltabb elemek jelöltje nyeri-e el a mandátumot, vagy a nyers demagógiáé. Amikor tehát nem akarunk minden irni-olvasni tudó nagykorú férfit választóvá lenni, és amikor minden társadalmi osztálylyal szemben bizonyos korrektivumot keresünk: akkor ezt az álláspontot nem adhatjuk fel teljesen az ipari munkásosztálylyal szemben sem. Csak arról lehet helyesen sző, hogy az ipari munkásosztálylyal szemben — ennek politikai súlyára és a munkásság egyéb rétegeinél értékesebb voltára való tekintettel — kedvezőbb mértéket alkalmazzunk, hogy a jogát szélesebb alapokra fektessük, és hogy fokozott gonddal keressük ki minden értékesebb elemét. A törvényjavaslat egyik fő törekvése az, hogy minél több jogcim felállításával, minél több kapu feltárásával nyisson utat az ipari munkásoknak a választói joghoz; hogy ez osztálynak minden értékesebb tagja egy vagy más módon érvényesüléshez juthasson. E törvényjavaslat — következetes maradva az értelmi cenzushoz, amelyre a választói jog egész rendszerét alapitja — az ipari munkásság választói jogát következőleg szervezi: Amig másoktól, tehát az összes mezőgazdasági elemektől is, általában véve az elemi iskola teljes elvégzését kivánja meg: az ipari munkásoknál vagylagosan megelégszik az ipari tanonciskolával is, amelynek elvégzését az iparostanoncokra nézve már az 188é. évi ipartörvény kötelezővé tette. E tankötelezettség a városokban, tehát épen azokban a központokban, ahol az ipari munkásság túlnyomó része tanoncéveit töltötte, évtizedek óta sokkal intenzivebben lett végrehajtva, mint általában az országban a népiskolai tankötelezettség. Ugyancsak minősíteni fog a választői jogra az államilag szervezett különböző ipari szaktanfolyamoknak elvégKépvh. iromány. 1910—1915. XXHr. kötet. 8
