Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.
Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról
54 fokozatos megvalósulás utján halad. Az 1907 : XXVII. t.-cikk kellő végrehajtása azt fogja eredményezni, hogy jövőre az iskolát végzett egyének mindannyian tudni fognak magyarul irni-olvasni és beszélni, tehát bizonyos idő multán az .uj választók magyarul tudása — minden ujabb különleges rendelkezés nélkül is — biztositottnak tekinthető. Röviden ezek az indokok birtak rá arra, hogy a magyar nyelv tudásának, mint általános kelléknek, megkövetelését teljesen mellőzzem és másutt keressem a megfelelő biztositékokat. E biztositékok sorában elsőként a korhatárnak harminc évre való emelése kinálkozik. Azzal az ellenvetéssel szemben, hogy a választójogi rendszerekben egészen szokatlan az ilyen magas korhatár, és hogy külföldön az aktiv választói jog korhatára rendszerint a 21—25 évek között váltakozik, első sorban arra a tényre utalok, hogy akkor, amikor a választők számát jelentősen növeljük, csak természetes, hogy a hirtelen átmenetben rejlő veszélyeket a lehetőség szerint, még pedig olyan rendelkezésekkel csökkentsük, amelyek nem ellenkeznek a jogkiterjesztés demokratikus célzatával. A másik, nem kevésbbé lényeges irányadó szempont a további szerves fejlődés lehetőségének biztosítása. Csak olyan korlátozásokat állítsunk fel a politikai jog kiterjesztésekor, amelyeket a természetes fejlődés csökkent és amelyeket, ha a fejlődés menete folytán a hivatásuk betelt, megrázkódtatás nélkül lehet eltávolitani. Ebből a szempontból is a legmegfelelőbb védőgát a harminc éves korhatár, mert ha törvényhozásunk, az ország gazdasági és kulturális haladását és a kiterjesztett választójog nevelő hatásának eredményeit mérlegelve, annak idején egy ujabb lépéssel tovább kivánna haladni, rövid egyszakaszos törvénymődositással mehetne át arra az alacsonyabb korhatárra, amelyet az időközben bekövetkezett fejlődéshez mérten megfelelőnek tartana. A döntő szempont azonban ennek a kelléknek megállapításánál az volt, hogy olyan általános feltételtől tegyem függővé a választói jog megszerzését, amelytől némi valószínűséggel lehet a közéleti kötelességek megértéséhez szükséges Ítélőképességre következtetni. Ilyen a 30 éves korhatár. A harminc év az az átlagos kor, amelyben az egyén magánviszonyai végleg kialakulnak. Ebben a korban a legtöbb ember megtalálta már a maga végleges elhelyezkedését a társadalomban, családot alapit, gyermekei vannak, s ezek sorsának biztosítása végett talán már egy kis megtakarításra is gondol. Iskolai képzettségének fogyatékosságát pótolják az élettapasztalatok; inkább hallgat a józan észre, mint a szenvedélyre, s nem enged kritikátlanul az izgatásnak és ámításnak. Mindezek az értékes tulajdonságok, amelyek a közügyekre való aktiv befolyást jogosulttá teszik, a harminc éven aluli egyéneknél inkább hiányoznak. Épen ezért a 24—30 éveseket megnyugvással csak akkor lehet választójoggal felruházni, ha a magasabb kor által nyújtott higgadtságot és élettapasztalatokat magasabb műveltségük pótolja. Ezért kivánja a javaslat a választói jogot jövőre a 30 éven aluliak körében azokra korlátozni, akik legalább nyolc középiskolai osztályt végeztek. Hogy a választójog széleskörű kiterjesztése mellett mily veszélyes volna a 24 éves korhatár általános elfogadása, azt meggyőzően bizonyítják a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok. Meg kell állapitanunk mindenekelőtt, hogy a jelenlegi 20 éves korhatár inkább csak papiroson van meg, mert a gyakorlatban a megkívánt vagyoni és a magasabb értelmi cenzus hiánya, valamint a kérdéses korban levők katonai szolgálati kötelezettsége következtében alig érvényesülhet. Az 1904. évi választójogi statisztikai fölvétel szerint a 427.603 húsz—huszonnégy éves magyar állampolgár férfi közül
