Képviselőházi irományok, 1910. XXI. kötet • 590-632. sz.
Irományszámok - 1910-606. Törvényjavaslat a Kolumbiával 19121. évi márczius hó 23-án kötött kereskedelmi és hajózási szerződés beczikkelyezéséről
216 606. szám. Legyen szabad ide vonatkozólag még csak azt megjegyeznem, hogy a délamerikai államok ipara oly kezdetleges fokon áll, hogy az államok által egymásnak adott kedvezményekből iparczikkeinkre számbavehető T verseny nem támadhat Mint valamennyi többi szerződéseinkbe, úgy a szóban levő szerződésbe is felvétetett az a határozmány, hogy a legnagyobb kedvezmény czímén nem igényelhetők azon kedvezmények sem, a melyek a határszéli forgalom megkönnyítése érdekében valamely szomszédos államnak vagy vámunió esetére' az egyesülő államoknak egymás között megadattak, illetve megadatni fognak. Hasolókóppen felvétetett a beviteli, kiviteli és átviteli tilalmak kivételes esetekben való alkalmazására vonatkozólag a nemzetközi szerződésekben általában előforduló határozmány is. Megjegyezni kívánom, hogy a szerződós 12 hónapi felmondás mellett bármikor hatályon kívül helyezhető. E határozmány biztosítja a lehetőségót annak, hogy az esetre, ha a szerződós a kivándorlás szempontjából valamely irányban netán káros kihatással járna, ennek ellensúlyozására, illetve megakadályozására már egész rövid időn belül is teljesen szabad kezet nyerjünk. £ Biztosítja e határozmány továbbá annak a lehetőségót is, hogy a jelenlegi szerződéses régime lejárati idejére, 1917 végére, ezt a szerződést is felmondhassuk. Budapesten, 1912. évi november hó 25-ón. Beöthy Lásidó s. k,, kereskedelemügyi m. kir minister.