Képviselőházi irományok, 1910. XVIII. kötet • 519-571., LXXXVIII-CVI. sz.
Irományszámok - 1910-530. Törvényjavaslat az 1909. évi VI., VII., VIII., IX., X. és XI. törvényczikkek módositásáról és kiegészitéséről, valamint az ezzel kapcsolatos intézkedésekről
160 530. szám. A 19. §-hoz. Ennek a szakasznak első bekezdése az 1909 : VI. t.-cz. 13. § ának első bekezdésével létesiti az összhangot, mivel a házbóradónál az adókiszámítás alapjául vett haszonértéket nem a tiszta, hanem a nyers jövedelem fejezi ki. A harmadik bekezdésben az ujitás csupán a »9°/o«-nak beállítása. Erre azért van szükség, mert a 2. alatti melléklet tanulsága szerint a 9°/°-os házbéradó alá eső helyeken a házosztályadó tóteleinek nagyobb bérjövedelem felel meg, mint a ll°/°-os házbéradó alá eső helyeken, holott a tényleges házbérek az utóbbi esetben magasabbak. Az egy színvonalra hozatal tehát okvetlenül szükséges. A 20. §-hoz. Az 1909. évi X. t.-czikk 19. §• 1. pontjának utolsó bekezdése akképen rendelkezik, hogy az 1909. évi VIII. t.-czikk 17. §-ának 7. pontjában emiitett díjtartalékokba és értékcsökkenési tartalékalapokba helyezett összegek csak »a következő évben« adómentesek, a mely szövegezésből azt lehetne következtetni, hogy azután már adókötelesek. Ez az értelmezés, mely ellenkezik az eddigi törvényes állapottal ós az 1909. évi VIII. t-czikk 17. §-ának 7. pontjában foglaltakkal, tarthatatlan ós igy a törvény szövege kiigazításra szorul. A kereskedelmi törvény 454. §-a szerint ugyanis a biztosítási díjtartalék tulajdonkép nem tekinthető a társulat vagyonának, hanem a biztosítottak fedezetének, mivel a tartalék az általuk befizetett díjakból és nem a társaság nyereségéből alakul. Ép ezért a díjtartalékba helyezett összeget megadóztatni nem lehet, mert ez a tartalék egyedül és kizárólag arra szolgál, hogy akkor, amikor a biztosítás feltételei beállanak, abból a társulat fizetési kötelezettségének eleget tehessen. A mit tehát a társulat ebben az esetben a díjtartalékból kivesz, azt egyúttal ki is adja, következőleg neki a díjtartalékból jövedelme nincsen. Hasonló a helyzet az értékcsökkenési tartalékalapnál is, mely az 1909. évi VIII. t.-czikk 17. §.7. pontjában említett mezőgazdasági, .ipari, gyári, közlekedési és bányavállalatoknál a végből gyűjtetik, hogy akkor, a mikor előáll annak szüksége, hogy a már elhasznált vagy elavult felszereléseket kicseréljék, ne következzék be értékveszteség, hanem legyen olyan alap, a melyből a károk fedezhetők. Ez tehát nem egyéb, mint azoknak az érték leírásoknak, a melyeket az illető társulatok a realitás érdekében eszközölni kötelesek, a valószínűség alapján évről-évre való foganatosítása, erőgyűjtés a felszerelések pótlására és kicserélésére. Nyilvánvaló tehát, hogy ennek, bár az évi nyereségből alakult tartalékalapnak rendeltetése nem az alaptőkének, vagyis a részvényes vagyonának növelése; ennélfogva adóalappá sem tehető. Meg kell még jegyeznem, hogy már az eredeti kormányjavaslat is a jelen javaslat szövege szerint akarta a kérdést szabályozni, de a törvényhozás máskép döntött. A jelen szakasz harmadik bekezdése szerint nemcsak a befizetett és még fennálló alaptökének 3 1 /2%-a lenne az adóalapból levonandó, hanem levonandó lenne 3 1 /2°/o-a-azoknak az alapszabályszerű tartalékalapoknak is, a melyek a vállalat kizárólagos tulajdonát alkotják és már megadóztatott üzleti jövedelemből származnak. Csak az utolsó üzletóv feleslegéből ilyen tartalékalap alakítására
