Képviselőházi irományok, 1910. XVI. kötet • 492-508., LIX-LXXVII. sz.

Irományszámok - 1910-LXXVI. Törvényjavaslat a véderőről

326 LXXVI. szám. - ' tanintézeteknek vagy valamely nyilvános, avagy nyilvánossági joggal felruházott tanitóképzőintózetnek két első évfolyamát mint renles tanulók sikerrel elvégezték, vagy rendes iskolalátogaí ás útján oly tanulmányi bizonyítványokra tettek szert, a melyek a második bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazása mel­lett a fentebb megjelölt iskolák hat osztályának, illetőleg első két év­folyamának elvégzése által szerzett bizonyítványokkal egyenlő órtéküek­nek tekinthetők, valamennyi esetben föltéve azt, hogy ezenkivül még egy vizsgát tettek le kellő sikerrel egy erre a ezélra szervezett bizottság előtt. E bizottág szervezetét és a követelmények mértékét, valamint a vizs­gánál követendő eljárást rendelet fogja szabályozni. 2. Az 1. pont első bekezdésében meghatározott kedvezményben részesít, tétnek az ik a hadkötelesek is, a kik legkésőbb annak az évnek október l-jén a melyre besoroztatnak : a) valamely nyilvános vagy nyilvánossági joggal fölruházott elemi nép­iskolának, polgári iskolának vagy tanitóképzőintózetnek tanerői; vagy b) gyenge elméjű, vagy gondozás nélkül hagyott gyermekek számára fennálló, nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott nevelőintézeteknek tanerői; vagy- ., , > , ., ... c) az a) betű alatt emiitett tanitókópzőintózetek valamelyikének végzett növendékei. 3. Azoknak a hadköteleseknek, a kik a tudomány, az irodalom, a tech­nika, a művészet vagy iparművészet ferén különösen kiváló eredményt értek el, az egyévi tényleges szolgálatra való igényjogosultságot a honvédelmi minister az 1. pont második bekezdésében megjelölt ministerekkel, illetve a bánnal egyetértőleg az egyévi önkéntességre jogosító tudományos képzettség beigazolásához . egyébként megkívánt alakszerű bizonylatok hiányában is kivételesen megállapíthatja. 4. Az egj r évi tényleges szolgálat kedvezményére vonatkozó igény leg­később a mindenkori előálláskor bejelentendő. Az igény elismerése által megszerzett jog a következő korosztályokra is érvényben marad, A ki a beje­lentést elmulasztja ós ezt a mulasztását igazolni nem képes, a kedvezményre való igényét erre az ujonczállitásra elveszti. 5. Az ugyanabban a sorozás! évben besorozott egyévi önkéntesek, — kivévén a 2. pont alatt megjelölt egyévi önkénteseket, a kiknek a honvéd­ségnél kell arczvonalbeli szolgálatukat teljesíteni, — a közös haderő és a honvédség között a két ujoncz jutalék arányában osztatnak fel. Az ily módon a. közös haderőhöz, illetőleg a honvédséghez jutó egyévi önkénteseknek tel­jes számába mindenekelőtt azokat kell beszámitani, a kik a fegyveres erő­nek illető részébe önként léptek be. A honvédséghez önként belépők száma jelenleg a honvédség ujonczjutalékának egy százalékát túl nem haladhatja, •ezt a számot azonban a szükséghez képest a honvédelmi minister a hadügy­ministerrel egyetértőleg megváltoztathatja. A teljes számra ezután még hiányzó részt az ujonczállitás útján besorozott egyévi önkénteseknek a 36. §. szerint való beosztása által kell fedezni. Ha ily módon — a 2. pont alatt megjelölt egyévi önkénteseknek figyelmen kivül hagyása mellett — a hon­védséghez a fentebb említett arányszámnál több egyévi önkéntes jutna, a szükségessé váló kiegyenlítést, a közös haderő és a honvédség ujonczjutaló­kainak arányában, a honvédelmi minister a hadügyministerrel egyetértőleg

Next

/
Thumbnails
Contents