Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 404-448., XLI-LVIII. sz.
Irományszámok - 1910-411. Az igazságügyi bizottság jelentése a hajóösszeütközésekre, továbbá a segélynyujtásra és mentésre nézve bizonyos szabályok egységesitése czéljából az 1910. évi szept. hó 23. napján Bruxellesben létrejött két nemzetközi egyezmény és a rájuk vonatkozó aláirási jegyzőkönyv beczikkelyezéséről szóló 332. sz. törvényjavaslat tárgyában
411. szám. m sóges jogszabályok szerint rendezze. Azonkívül helyes indokból kiterjeszti a jogrendezés jótéteményét azokra az esetekre is, a melyekben akár a segélynyújtó, akár pedig a segélyezett és megmentett hajó tartozik a szerződő államok kötelékébe, a másik hajó pedig nem. Ezek az egységes jogszabályok az egyes szerződő államok tengeri jogát korlátozzák ugyan, azonban e korlátozás a czél által indokolt mértéken túl nem terjed. Másrészt pedig a mentés^ a segélynyújtás, valamint az érte járó jutalomdíj ós annek érvényesítése tekintetében az egyezmény a gyakorlat által is igazolt igen méltányos jogszabályokat állit fel és a hajóskapitányokat szintén büntetés terhével törekszik az életveszély közt talált személyek megmentésére szorítani (11. és 12. czikk). A bizottság ezt az egyezményt is haladásnak tartja a tengeri forgalom biztossága tekintetében. III. Az előbbi két egyezménynek ugyanakkor kelt aláírási jegyzökönyve, mely az aláiró hatalmak gyarmatországainak későbbi csatlakozására vonatkozó szokásos záradókot tartalmazza. Mivel a bizottság a kettős szerződést a nemzetközi tengeri magánjog és rendészet terén örvendetes előrelépésnek tartja s annak külső formája ellen sem merült föl kifogása: ; a t. képviselőháznak a 332. sz. törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadásra ajánlja, mégis úgy, hogy az első egyezmény 9. czikk ének 7—8 sorában a „kihágások" szó helyett a megfelelőbb „megszegések" szó, a második egyezmény 11. czikkének első „Mindegyik" szava helyett a megfelelőbb „Minden" szó tétessék. Kelt Budapesten, 1911. évi október hő 24-én a képviselőház igazságügyi bizottsága ülésén. id. Erdély Sándor s. k., Kenedi Gé%a s. k. t az igazságügyi bizottság elnöke. az igazságügyi bizottság előadója.