Képviselőházi irományok, 1910. XII. kötet • 348-390., XXXVIII-XL. sz.

Irományszámok - 1910-358. Törvényjavaslat a vizjogról szóló 1885:XXIII. t.-cz. kiegészitéséről és módositásáról

&•< ' 236 358. szám. engedni; helyt kell adni továbbá annak, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén tároláshoz és vizerőművek létesítéséhez azok a vizek is igénybe vehetők legyenek, a melyeket a vizjogi törvény a birtokos szabad rendelkezésére állóknak állapított meg. A törvényjavaslat 10. §-a határozza meg azokat az eseteket, a melyekben kisajátításnak helye lenne. A mi az ezen szakasz 1 , 2. és 3. pontjaiban foglalt meghatározásokat illeti, ezek tulaj donképen nem jelentenek ujabb térfoglalást a kisajátítások mezején, mert — ha közvetve is — oly czélokat (vizszabályozás, öntözés, hajózás, vasút, községek vízzel való ellátása, közművek létesítése) szolgál az azok alapján helyt nyerő kisajátítás, a melyeket már az 1881 : XLI. t.-czikk ruházott fel kisajátításra való joggal. Uj dolgot tartalmaz azonban — miután jelentékenyen túllép az 1907: III. t.-czikk 8. §-ába foglalt rendelkezések keretein is — a törvényjavaslat 10. §-ának 4. pontja, a mely szerint az előbbi pontok meghatározása alá nem eső más vízerőművekre és a létesítésükhöz szükséges víztárolókra kisajátításnak lenne helye, ha a vízerőmű hatósági rendelkezés alatt álló vizeken legalább is átlag 100 lóerőt, szabad rendelkezés alatt álló vizeken pedig legalább is átlag 1000 lóerőt képes kifejteni és az engedélyes kötelezettséget vállal arra, hogy az üzeménél nélkülözhető áramot a hatóság által megállapítandó áron fogja másoknak, első sorban pedig közszükségleteik kielégítésére az államnak, törvényhatóságoknak vagy községeknek (városoknak) rendelkezésre bocsátani. Az e pontba foglalt rendelkezések mérlegelésénél mindenekelőtt figyelmet érdemel az, hogy a hazai iparfejlesztésről szóló 1907: III. t-ez. 8. §-a bizonyos korlátozással kisajátítási jogot ad a gyárak ós ipartelepek javára és pedig nemcsak a telep elhelyezésére szolgáló területre, hanem az üzemhez nélkülözhetetlenül szükséges viziművek, szivattyútelepek és emelő-berendezések czéljára is. Az 1885: XXIII. törvényczikk a magántulajdon korlátozásának ily viziművek czóljaira is helyt adott az 59. §-ban körülírt szolgalom megállapításával és e szolgalmat a vizerő kihasználására szükséges árkok, csatornák, bukógátak, zsilipek stb. részére bármely ipari vállalat igénybe vehette ós tényleg számos esetben igénybe is vette. Egyébként pedig kétségtelen, hogy a vizerőművek, mint a melyekkel alvó természeti erők aknáztatnak ki a termelés javára, általában számottevő eszközei a nemzeti vagyon gyarapításának és hogy nagyobb vizerőművek, legyenek akár a mezőgazdaság, akár pedig az ipar szolgálatára rendeltek, ezen rendeltetésük körén túl tériedő kihatásukkal már a közgazdaság fejlesztésében, mint erős emeltyűk érvényesülhetnek. A javaslat — tapasztalati adatok alapján — azokat a vízerőműveket minősiti ily czélt szolgálhatóknak, tehát a közérdek által is igényelteknek, a melyek munkabírása a 100 lóerőt eléri. A legalább is 100 lóerőt kifejteni képes vízerőmű tehát e hivatás betöltésére alkalmas voltában juttatná a létesítésére vállalkozót ahhoz, hogy a kisajátítási jogot elnyerhesse, a minek különben még további előfeltételét képezné a köznek szempontjából szintén értékkel bíró annak a kötelezettségnek vállalása, a mely fentebb említtetett. Megjegyzendő, hogy egy lóerőnek évi értéke mintegy 100—200 K-nak felel meg és igy a 100 lóerőt elérő vízerőmű mintegy 200.000 K tőkeértéket képvisel.