Képviselőházi irományok, 1910. XII. kötet • 348-390., XXXVIII-XL. sz.
Irományszámok - 1910-352. A pénzügyi bizottság jelentése a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségéről és az 1894. V. t.-czikk némely rendelkezéseinek módositásáról, illetve kiegészitéséről szóló 349. számú törvényjavaslat tárgyában
852. szám. 105 352. szám. A pénzügyi bizottságjelentése SL Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségéről és az 1894. V. t.-czikk némely rendelkezéseinek módosításáról, illetve kiegészitéséró'l szóló 349. számú törvényjavaslat tárgyában. A helyes földbirtokpolitika, főleg hazai viszonyaink kőzött, kisebb gazdasági egységek megteremtését kivánja. Kivánja pedig egyfelől a földbirtok belterjesebb kihasználása indokából, mely kisebb területen könnyebben megvalósítható, de kivánja socialpolitikai tekintetekből is, hogy ez úton a népesség minél szélesebb rétege juthasson földbirtokhoz. Ezt a czélt, vagyis kisebb gazdasági egységek megteremtését kivánja ezen törvényjavaslat előmozdítani, még pedig azáltal, hogy a czél megváló-, sitásához szükséges birtokeldarabolások és telepitések támogatására egy intézményt létesit, mely az állam befolyásának biztosítása mellett hivatva lesz az ez irányú műveleteket nemcsak előmozdítani, hanem egyenesen irányítani is. Miután ezen műveletek irányításánál a közérdek szempontjainak kell érvényesülniük, teljesen indokolt a kormány azon álláspontja, hogy a maga számára a döntő befolyást biztosítja Ezt azáltal éri el, hogy egyfelől az intézet igazgatásában a maga rendelkezésére kellő számú helyet biztosit, másfelől megbízott közegeit azon jogosítvánnyal javasolja felruházni, hogy egyes határozatokat tiltakozásukkal felfüggeszthetnek s ezek végrehajtása azután a kormány helybenhagyásától tétetik függővé. Részint azért, hogy ezen elengedhetetlen befolyást a maga számára biztosithassa, részint ós főleg, hogy az intézmény létrejöttét ez által is elősegítse : felhatalmazást kér a kormány ezen javaslatban, hogy az uj intézetet anyagi támogatásban részesíthesse (1. §. 1. és 2. pont) s megadhassa számára nagyjában ugyanazon kedvezményeket, melyeket nálunk a földhitel támogatására hivatott egyéb pénzintézetek is élveznek. Sem ez a támogatás, sem ez a kedvezmény nem tekinthető oly arányúnak, mely akár az állam jelentékenyebb megterhelését jelentené, akár a Képvh. iromány. 1910—1915. XI. kötet. 14