Képviselőházi irományok, 1910. XI. kötet • 280-347., XXXI-XXXVII. sz.

Irományszámok - 1910-324. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése hatóság elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés vétségével vádolt Beck Lajos országgyülési képviselő mentelmi ügyében

164 324 szám. A budapesti kir. ügyészség mindezek daczára megállapítja, hogy a ministerek, mint a kir. hatalom végrehajtó közegei, hatósági jogokat gyako­rolhatnak a Házban és őket e hatáskörükben akarja megoltalmazni. Honnan meriti a jogot ós a bátorságot, hogy a Ház tagjait osztályozza s oly minő­sítésekkel ruházza fel, mely a tör vény hozótestület szuverén jogait sérti és annak függetlenségét és szabadságát veszélyezteti. A kir. ügyészség és biróság, mint az államhatalom alárendelt alkotmányos közegei, hogy mernek e kér­déshez hozzányúlni, holott tudniuk kell, hogy e kérdésben a törvényhozó testületek' a biráskodás jogát önmaguknak tartották fenn a kir. hatalommal szemben is. A képviselőháznak a törvényhozások történetében páratlanul álló ezen esetben erélyesen vissza kell utasítania a kísérletet, a mely a királyi hatalom képviselőit a törvényhozásban hatósági jogokkal akarja felruházni, mert ha nem, úgy saját függetlenségének és szabadságának lenne sírásója. Ez a kér­dés a pártok felett áll s mint az örök életű nemzet alkotmányos szabadsá­gának, tehát mindnyájunknak egyenlően legnagyobb fontosságú érdeke, a nemzet minden tagjának a védelmét egyaránt parancsolja ós kihívja. Ha Fabriczius ezredes megjelenését katonái ólén a Házban legalizálni nem akarjuk ós ha a törvényhozó testületek mindenhai elnökeit nem akarjuk kitenni annak, hogy a hatóság elleni erőszak bűntettébe essenek, midőn egy minis­tert rendre fognak utasítani, avagy pláne tőle a szót megvonni és ha nem akarjuk a törvényhozást annak kitenni, hogy a ministerek vád alá helyezé­sével hivatalos hatalmukat állithassák szembe s a készséges királyi ügyész­ségek oltalmát vehessék igénybe: úgy tiltakoznunk kell az ellen, hogy a tör-' vény hozó testület tanácskozásainak területén a törvényhozás tagjai hatóság elleni erőszakot követnének el, miután hatóság e területen velük szemben egyáltalán nem létezik, ilyet elismernünk nem szabad. Hasonló horderővel bir, a Ház szuverenitását és mentelmi jogát szintén súlyosan sérti az a másiktény, hogy a,kir. ügyészség az országos ülésen történtek miatt hatósági jogánál fogva hivatalosan és önhatalmúlag egyáltalán eljárást tett folyamatba. A törvény erre jogot és felhatalmazást neki nem adott. A törvényhozás azon szuverén jogáról, hogy tanácskozásainak a rendje és fegyelme felett önmaga által alkotott szabályok szerint korlátlanul maga uralkodjék, e kérdésekben korlátlanul maga biráskodhassók, soha semmiféle törvényben le nem mondott, ezt a jogát soha senkire át nem ruházta, a kir. ügyészségek és bíróságokra sem. Át sem ruházhatja, mert egyenesen törvény­hozási és alkotmányjogi képtelenség volna, hogyha a törvényhozásban a kir. hatalommal szemben is egyenlő jogú és egyenlő rangú törvényhozó testület tanácskozásait, azok rendjét és fegyelmét, a Házban törtónt eseményeket az állam alárendelt közegei hivatalos bírálatuk tárgyává tehetnék, azokat hiva­talos hatáskörükbe vonhatnák és azok miatt eljárást indíthatnának. Mivé torzulna a törvényhozó testületek függetlensége és szabadsága, elgondolni is szörnyűség, ha az államban nem is a királyi hatalom, hanem az alárendelt hatóságok ily jogot gyakorolhatnának. Megnyugvással állapithatjuk meg, hogy ily szörnyű képtelenséget kizárnak mindazon törvények, melyekben alkot­mányunk törvényes rendje és a nemzet szabadságának biztosítékai foglaltatnak. Mindezek daczára sem állítja senki, hogy a törvényhozó testület tagjai a Ház tanácskozó termében, az ülés közben közönséges büntetendő cselek­ményeket el nem követhetnének. Ámde azt, hogy a cselekmény a mentelmi jog védelme alá tartozik-e, avagy a Btk. hatálya alá: elbírálni, az a tör­vényhozó testület kizárólagos joga s ennek eldöntésébe semmiféle hatalom közbe nem szólhat, elébe vágni pedig tilos minden hatóságnak. És minden körülmények között a Ház szuverén akaratától függ, hogy vájjon valamelyik

Next

/
Thumbnails
Contents