Képviselőházi irományok, 1910. X. kötet • 276-279 sz.

Irományszámok - 1910-276. Törvényjavaslat a véderőről

276. szám. 63 4. Fogyatékszázalékok. Az ujonczlélszám kiszámításának alapjául szolgáló békelétszámot ugy kapjuk meg, ha a fentartandó béke­létszámból a két évi tényleges szolgálatnál az összes altisztek számát, három évi tényleges szolgálatnál a tovább­szolgáló altisztek számát levonjuk. Elméletben tehát az ujonclétszám két évi tényleges szolgálati idő mellett az, ekként meghatározott békelétszám felét, három évi tényleges szolgálati idő mellett pedig annak egyharmadát tenné­ki. Ezzel azonban a békelétszámot gyakorlatilag sohasem lehetne fentartani, mivel a tényleges szolgálat alatt szolgálatképtelenség, kedvezmények elnyerése és más természetes fogyaték útján a legénység szamában állandóan hiányok keletkeznek. Emez elkerülhetetlen fogyatékok pótlására a fentiek szerint elméletileg kiszámított ujonclétszámhoz bizonyos többletet hozzá kell: adni, mely többlet a két évi tényleges szolgálati idővel szervezett alakulásoknál tapasztalatszerüen 10'Vra, a három évi tényleges szolgálati idő mellett pedig 12%-ra rug. Hogy tehát az évi ujonclétszám tényleg lehetővé tegye két, illetőleg három éven át a rendszeresített békelétszám állandó fentartását, az elméleti ujonclétszámhoz még ezt a százaléktöbbletet hozzá kell adni. 5. Az éTi ujonclétszám és ujoncjutalék számszerinti megállapítása. --..'...". Az évi,ujonclétszám végösszege a két évi tényleges szolgálat életbeléptetése, az összes létszámhiányok megszüntetése, továbbá a tervezett újjászervezések ós létszámemelések végrehajtása után a közös haderőnél a mondottak szerint a következő lesz: . Azoknál az alakulásoknál, melyeknél a tényleges szolgálat két évig tart: kereken 134.500 újonc; azoknál az alakulásoknál pedig, melyeknél a tényleges szolgálat három évig tart: kereken 19.000 újonc. ' Ennélfogva a közös hadsereg részére évenként összesen 153.500 újonc szükséges. Ehhez a létszámhoz még hozzá kell számítani: a hadi tengerészet számára 6.000 újoncot, miből következik, hogy a közös haderő ujonclétszáma' 159.500 fő lesz. Ebből a magyar szent korona országainak évi ujoncjutaléka az 1900. évi népszámlálás adatai I alapján; 68.187-fő. A m. kir. honvédség évi ujoncjutaléka pedig, figyelembe véve a honvéd gyalogság és lovasság teljesen elégtelen « békelétszámának emelését és a felállítandó alakulások — főként a tüzérség — ujonchányádát: 25.000 fő lesz. A magyar szent korona országai összes njoneainak száma tehát a m. kir. honvédségével együtt 1 93.187 fő. . £. A tényleges szolgálati idő leszállításának, valamint a létszámrendezéseknek ós az uj alakulások fokozatos felállításának tervezete. 1. Általában. Miként már az eddigiekből kitűnik, a tényleges szolgálati idő megrövidítését és a közös hadsereg össze­tételét mélyen érintő változásokat azonnal és teljes m ér lékben megvalósítani a zavartalan átmenet érdekében |nem lehetséges. Ez különben pénzügyi szempontból is kivihetetlen volna. Az átmenet tehát csak fokozatosan történhetik [és megfelelő előkészítést igényel. Kívánatos, hogy a rövidebb tényleges szolgálat életbeléptetését tulmesszire ne halasszuk. és a nemzet­gazdasági érdekeket mielőbb kielégítsük oly módon, hogy a hadkötelezettséggel járó terhek a hadkötelesek nagyobb |számára legyenek elosztva. E'. két követelmény szabja meg a betartandó középutat. Meg kell óvni tehát a közös hadsereg harcképességét, melyen a rövidebb tényleges szolgálati időnek elégtelen előkészítése súlyos csorbát ejthetne, de |'gyelembe kell venni a nemzetgazdaság érdekeit, valamint az állam pénzügyi megterhelését is. A közös hadsereg h'arcképességéiiek föntartása azt követeli, hogy mindenekelőtt a békelétszámban e önálló hiány ok at.szüntessük meg, mert csak teljes en rendezett és hiánytalan békél éts z ám mellett ebet a rövidebb tényleges szolgálati, időre áttérni. - • -

Next

/
Thumbnails
Contents