Képviselőházi irományok, 1910. X. kötet • 276-279 sz.

Irományszámok - 1910-276. Törvényjavaslat a véderőről

276. szám. 61 t 6. Anyagi kiképző eszközök. A rövidebb tényleges szolgálatnak a kiképzésre gyakorolt hátrányait az anyagi kiképző eszközök szapo­rításával és fejlesztésével szintén lényegesen lehet csökkenteni. Jelentőségük már azért is nagy, mert tetemes pénzáldozatot követelnek. ­: '•- '••' •. A kiképzés intenzivitásának fokozásához első sorban az szükséges, hogy a csapatoknak harc- és lőgyakor­latokra minél több alkalmuk legyen. A mindinkább fokozódó talajmüvelés —különösen nagyobb helyőrségek környékén — továbbá a mezei károk következtében állandóan növekedő kiadások-már a három évi tényleges szolgálati idő mellett is megnehezítik a csapatok harcászati kiképzését (a gyakorlatokat a terepen). Ha ezt a kiképzést két év alatt ugyanazzal a kielégítő) eredménynyel akarjuk végezni, mint 'három év alatt, akkor a csapatnak alkalmat kell adnunk arra, hogy gyakorlatai j teljesen harcszerüen — tehát mindefelé járható terepen -- hajihassa végre. Ebből következik, hogy minden hadtest területén legalább egy' nagy csapatgyakori éterét kell berendezni (mint amilyen például a 9. hadtesté Benateknél Csehországban és a tüzérség gyakorlótere az 5. hadtest területén Hajmáskéren). Kiterjedt, hosszan elnyúló hadtestkörletekben két ilyen területre lesz szükség. Továbbá a már jelenleg meglévő gyakorló tereket föltétlenül nagyobbitani kell, hogy több csapattest egyidejűleg, különösen pedig a gyalogság a lovasitott csapatokkal együtt gyakorolhasson, ami jelenleg — a kiképzés kárára •— sok helyőrségben lehetetlen. , , Kiváló fontosságú a lőterek kérdése is. A katonának a két évi tényleges szolgálat mellett több puskatöltényt kell eltüzelnie, hogy a gyorsabban végrehajtandó lőkiképzésnél — különösen a harcszerű lövésnél — ugyanazt az eredményt elérhesse, mint a három évi kiképzés alatt. / Ha még a létszámemeléseket is figyelembe vesszük, ugy kitűnik, hogy lőtereink — különösen pedig elemi lövöldéink — megterhelése az eddiginél lényegesen nagyobb lesz, és hogy azok fejlesztése és bővítése annál inkább szükséges, mivel azok már jelenleg is alig felelnek meg a kívánalmaknak. A harcszerű lőterek költségei is emelkedni, fognak, mert a harcszerű lövészetet jövőben a rövidebb kiképzési idő mellett egyrészt többször, másrészt pedig a harcszerű kiképzés érdekében változó terepen kell megtartani:. A harcszerű lövés oktatása végett elsősorban a harcszerű egyes lövésre szolgáló lőtereket kell szaporítani és nagyobbitani. Ennek a kiképzési ágnak ugyanis jelenleg igen fontos szerepe van a katona egyéni kiképzésére törekvő iskolázásnál, mert ez a lövészet az alapja minden harckiképzésnek. Szaporítani és bővíteni kell- ezenkívül azokat a harcszerű lőtereket is, melyek egész csapattestek harcszerű lövészetére Szolgálnak. A tüzérségnél is emelkedni fognak a költségek és pedig nem csupán a modern lövegek jelentékenyen drágább töltényeinek beszerzése miatt (még ha ezek költségei gyakorló töltények alkalmazásával csökkennének is), hanem azért- is, mert a rövidebb tényleges szolgálati idő mellett többször kell lőgyakorlatokat tartani. A nagyobb esapatgyakorlatokat pedig, melyeken a legtöbb katona a jövőben egész tényleges szolgálata alatt legföljebb kétszer vehet részt, nagyobbszabásúra keli majd tervezni. 7. Hadi tengerészet. A hadi tengerészetnél az embereknek kiképzése a szolgálat különböző ágaiban már jelenleg a négy évi tényleges szolgálati idő mellett is jelentékeny nehézségekbe ütközik. Ezek a nehézségek teljesen kizárják, hogy a hadi tengerészetnél a szolgálati időt leszállítsuk. A szakszerű oktatás a különleges szolgálatokban (tüzérség, torpedó, .tenger alatti naszádok, gépkezelés stb.) egy teljes évet vesz igénybe, úgy, hogy a tengerészeihez beosztott njoncot csakis tényleges szolgálatának második éve folyamán lehet a tulajdonképeni tengeri szolgálatra felhasználni és ezt. a. szolgálatot kifogástalanul csak negyedik, tényleges szolgálati évében láthatja el. Oly hajókat, melyeknek legénysége megbízhatatlan és gyakorlatlan, nem lehet szolgálatba helyezni. A számos kiküldetési utazások, a flotta föltétlenül szükséges harckészültsége, különösen pedig annak küszöbön álló kiépítése megkövetelik, hogy teljesen kiképzett legénység álljon mindenkor rendelkezésünkre. A hadi tengerészet bckelétszámát jelenleg csupán a hadseregtől elvont legénység beosztásával lehetett a föltétlen szükséges nagyságban

Next

/
Thumbnails
Contents