Képviselőházi irományok, 1910. X. kötet • 276-279 sz.
Irományszámok - 1910-277. Törvényjavaslat a honvédségről
277. szám 163 C—XH-höz. A méneskar átvétele. Mint már a véderőről szóló törvényjavaslat 12. §-ának indokolásában is kifejtettem, a honvédség csekély ujoncjutaléka a jövőben sem engedi meg, hogy ebből a iovasság és • tüzérség újoncain kivül, még a méneskar részére szükséges — e különleges szolgálatra alkalmas — újoncok is kiválasztassanak. A méneskar részére tehát, a mely egyébként honvédségi intézmény lesz, az ujonchányadot a jövőben is a közös hadsereg lovassága fogja adni. A havidijasok és a tényleges legénység a honvédség kötelékébe fognak tartozni, a legénység tényleges szolgálatának letelte után azonban a közös hadsereg tartalékába fog áthelyeztetni, ahol a vonatcsapat hadiállományának kiegészítése szempontjából nem nélkülözhető. D, A szolgálati kötelezettség módosítása. Már a véderőről szóló törvényhez tartozó általános indokolásban kifejtettem azt, hogy miért kell a közös hadsereg lovasságánál és lovagló tüzérségénél a három évi rendes tényleges szolgálati kötelezettséget megtartani. Ugyanott megokoltam azt, hogy a két évi szolgálattal szervezett alakulásoknál, a költségvetésileg megállapított altiszti állománynak megfelelő számú legénységet, — mely számba az emez alakulásoknál önként tovább szolgáló altisztek és a három évre önként belépettek beszámitandók — három évi tényleges szolgálatra kell kötelezni. \ A honvéd lovasságnál a három évi rendes tényleges szolgálat további indokolásául szolgáljanak még a következők: Ma a lovasság értékét nemcsak a lovaglásban való kiképzés szerint mérik. A sokoldalú oktatást, tevékenységet, tapasztalatot követelő és igen változatos harctéri szolgálat, továbbá a többi fegyvernemekkel való együttes működés és a tűzharc követelményei napról napra fokozódnak. Honvéd lovasságunk a mai mostoha kiképzési tényezők mellett eddig megfelelt ugyan, de ez csak a tisztikar túlfeszített munkájának volt köszönhető, ami viszont eme értékes elem gyors elhasználását vonta maga után, arra tehát gondolni sem lehet, hogy a szolgálati kötelezettség megváltoztatása nélkül a kiképzési követelményeket fokozzuk. Ha a honvéd lovasságnál csupán a létszámot emelnők, a két évi tényleges szolgálatot pedig meghagynék, ezzel még sem a kiképzési, sem a hadkészültségi viszonyok lényegesen nem javulnának. A lovassági kiképzés első évében álló ember ugyanis csak újoncnak tekinthető és a századtól semmiféle különleges szolgálatra el nem vezényelhető, már pedig ilyen szolgálatokra századonként, a fenti C— VIII. b) pontban említett vezénylések beszámításával, kereken 26 fő második évét szolgáló embert kell alkalmazni, ami 100 főre emelt békelétszám és két évi tényleges szolgálat mellett, századonként ( 10 ° * 26 + io% -) kereken 70 főnyi újoncot jelent. • Hogy az ilyen, Vé részben újoncokból álló században mily kiképzési eredmények érhetők el és hogy ennél, a mozgósítás esetén gyors alkalmazásra rendelt fegyvernemnél ez a körülmény a harckészültségre mily befolyással van, annak bővebb fejtegetését mellőzhetőnek tartom. De a két tényleges évi szolgálati idő mellett a hadiállományra szükséges lóanyag idomítása is súlyos nehézségekbe ütközik, mert a századok s /i része újoncokból áll, kik a pótlovak idomitására nem használhatók. Három évi tényleges szolgálat mellett ilyen nehézségek nem állnak fenn, mert nemcsak az újoncok száma csökken, hanem a századtól különleges szolgálatra elvezényelt emberek is a második és harmadik évfolyamra oszlanak fel. Minthogy a lovagló tüzérség csakis a közös hadsereg hasonló alakulásának állományával szervezhető, s igy a három évi tényleges szolgálatra inditó okok a honvédségnél is teljesen azonosok, bővebb indokolásra ez a kérdés nem szorul. Az altiszti kérdés a honvédségnél eddig , éppen a két évi tényleges szolgálat miatt súlyos nehézségeket okozott. 21*
