Képviselőházi irományok, 1910. V. kötet • 74-132., I-XVI. sz.
Irományszámok - 1910-85. Törvényjavaslat a kálisókról
85. szám. 69 fentebbi osztályok másodikába, a kősó mellé, sorozza, azzal a kiegészítéssel, hogy a kálisóbányászatot az állam külön engedélye alapján s annak korlátai között magánvállalkozók is űzhessék. Hogy ez a törvényjavaslat akkor, midőn a kálisókat az állami bányamonopólium tárgyainak deklarálja, jogelvonást vagy jogmegszüntetóst semmiféle érdekeltséggel szemben sem eszközöl, az az alábbiakból kételyt kizáró módon kitűnik. A kálisók hovatartozását két érdekeltséggel szemben kell itt vizsgálat tárgyává tenni. Az első a bányaművelési szabadság (ált. bányatörvény 3. §.) elvi alapján álló bányásztársadalom érdekeltsége, a második pedig a földbirtokosi érdekeltség. Igaz ugyan, hogy az ált. bányatörvény 3. §-a a timsót is a fentartott (bányaszabad.) ásványok közé sorozza; az is kötségtelen továbbá, hogy a termésállapotban előforduló káli-timsó is a tágabb értelemben vett kálisók fogalmi körébe tartozik, illetve a bányászatilag termelt kálisókból kálitimsót is nagyban gyártanak: ámde a jelen törvényjavaslat a bányatörvény 3. §-ában emiitett timsó államosítását nem veszi czélba, hanem csak azon kálisókót, melyek egyes beszáradott tengeröblök sósanyaglugjából lerakodás, illetve kijegeczesedós utján a kősóval együtt jöttek létre. A bányaszabadság körének megszorításáról tehát szó sem lévén a jelen törvényjavaslatban, az első vagyis a bányászati érdekeltség a tételes bányajog korlátozásáról, illetve valamelyes érdeksérelemről itt abszolúte nem beszélhet. Vizsgáljuk meg most a javaslat horderejét a másik, vagyis a földbirtokosi érdekeltséggel szemben. A törvényjavaslat abból a jogi alapból indul ki, hogy az állam már a létező kösóbányamonopolium jogán is maqána,k vindikálhatja a kálisók tulajdonjogát. E kiindulási pont helyességét a következők igazolják: A fennálló sójövedóki szabályok a létező állami sóbányamonopolium körét következőleg határozzák meg: »Minden, az ország határán belül földszint, vagy földalatt, természetben, tisztán, vagy más anyagokkal vegyesen előjövő;, vagy mű utón termelt só (Chlornatrium) kizárólag az ország tulajdona.* A létező állami sóbányamonopolium tulaj donkópeni tárgyát tehát voltaképen csak a kősó vagy konyhasó (Chlornatrium) képezi ugyan, de nemcsak a tiszta kősó, hanem az a kősó is, mely más anyagokkal keverten fordul elő. Másrészt azonban — mint fentebb már érintettem —• a gyakorlati tapasztalás is beigazolta a geológiának a legkiválóbb szaktudósok egybehangzó véleményén alapuló ama tanítását, hogy a kősó és a kálisók közös eredetűek, jelesül egyes kiszáradó tenger öblök sós anyalugjából rakódtak le, más szóval, hogy a kálisók a természetben a kősó társaságában lépnek fel. A geológia tanításának igazsága mellett szól különösen ugy Németország, mint Kelet-Galiczia kálisóbányászata. Hogy több példára ez idő szerint nem hivatkozhatunk, ez csak azért van, mert másutt kálisóbányászat manapság még nincsen. Ilyetén, a kősóval vegyes kálisóelőfordulást kell feltételeznünk Magyarországon is, mert a természet törvényei, a kiderített geológiai igazságok mindenütt egyformán érvényesülnek. Minthogy pedig tételes jogunk szerint a kősó ugy tisztán, mint más anyagokkal keverten előfordulva is az ország tulajdona, az
