Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-46. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a privigye-németprónai helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

46. szám. 79 . 2-ik melléklet a 46. számú irományhoz. A privigye—németprónai helyi érdekű vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltótelek. i. Általános határozmányok. A nagybélicz—privigyei helyi érdekű vasút Privigye állomásától Német­prónáig vezetendő szabványos nyomtávú helyi érdekű gőzüzemű vasút az engedélyokirati függelék 3. §-a értelmében, a kereskedelemügyi ministerhez előzőleg helybenhagyás végett felterjesztendő tervek alapján és az alább követ­kező részletes határozmányok szerint épitendő ki s olykép rendezendő be, hogy a teljesen kész pályán a vonatok óránként 40 (negyven) kilométer leg­nagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett vasút számára beszerzendő sinekre és sinkapcsoló szerekre, vashidszerkezetekre ós járóművekre' vonatkozó szálli­tási szerződéseket — az illető feltétfüzetekkel és részlettervekkel felszerelve — a kereskedelemügyi ministerhez jóváhagyás végett még a megrendlés, illetve beszerzés előtt beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzóssel is egybe van kötve. A vasút és tartozékainak építésénél engedélyes az érvényben levő álta­lános, valamint a helyhatósági építési és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a magyar királyi államvasutaknál érvényben álló feltétfüzeteknek ós épületek leírásának határ ozm anyaihoz és a helyi érdekű vasutakra vonatkozó magyar királyi államvasuti szabványrajzokhoz is alkalmazkodni köteles, mely utóbbiak mindig a magyar királyi államvasutak igazgatósága által kiadott és annál megszerez­hető eredeti sokszorositványokban térj esztendők ministeri jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidolgozandók a különböző munkák, mű­tárgyak, épületek ós egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok. Ugy a szabványokat, valamint az építésre vonatkozó összes többi terveket is 4—4 példányban kell előzetes jóváhagyás végett felterjesz-

Next

/
Thumbnails
Contents