Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-57. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a csantavéri h. é. vasut engedélyezése tárgyában

386 57. szám. közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési esz­közökkel saját költségén szótosztassanak. 4. A távírda- és villamosjelző-berendezések nyomjelzésót, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembe­vételével, engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirdaigaz­gatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba — ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné — ez utóbbi-­binak, csatlakozó állomásokon pedig az összes erdekeit vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártala­nítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szük­séges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút Csantavér végállomásán csak a vonatok kereszte­zésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben a csatlakozó állomáson az előállítandó összes I-ső rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látan­dók el. A m. kir. államvasutak Csantavér állomása előtt az előirt, illetőleg elő­írandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán egy előjelzővel kapcsolatos bejárati jelző létesítendő és Nagyfóny állomás biztosító-berendezésével kap­csolatba hozandó. A végállomásnál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg elő­írandó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- ós harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járómüvek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7, §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget a műtanrendori bejárás előtt legalább is 14 nappal a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzlet­kezelő vasút igazgatósága a járóműveket már előbb megrendelheti, tartozik azonban a beszerzendő járóművek részletterveit — az azok nemét, szám­szerinti mennyiségét és egységárát tartalmazó kimutatással együtt •— a keres­kedelemügyi ministerhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési czólokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavi­csolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes fel­hatalmazása és az általa megszabandó feltótelek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents