Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.

Irományszámok - 1910-52. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a nyitra-üzbég-radosnai helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

250 52. szám. nevezett minister részéről az alapszabályokban, valamint a czímletek és szel­vényeik mintáinak tervezetében kivánt módositások feltétlenül foganatosi­tandók. Az alapszabályokba mindenesetre felveendő, hogy az évenkénti tiszta jövedelemnek egy meghatározott minimális százaléka a jelen engedélyokirat 7. §-a szerint az épitési tőkéből kihasitott tartalékalap növelésére fordittassék. Felveendő továbbá az is, hogy azon esetre, ha az alább megállapított enge­délytartam alatt jövedelem hiánya miatt az összes részvények törleszthetok nem lennének, a törlesztetlenül maradt részvények tulajdonosai részvényeik­nek beváltását, vagy e czímen bárminő kárpótlást az államtól nem igé­nyelhetnek. A társaság székhelye Budapest vagy Nyitra s hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. , 22. §. A jelen engedély tartama a fenti 2. §-ban idézett ideiglenes vasutenge­délyezési szabály 9. §. a) pontja alatt kimondott oltalommal és az 1880. évi XXXI. törvényczikk 2. §-a, illetve az 1888. évi IV. törvényczikk 2. §-ának b) és c) pontjai szerint az állam részére biztositott megváltási jog épségben tartásával a jelen engedélyokirat kelte napjától számitandó, egy­másután következő 90 évben állapittatik meg. Ezen 90 év leteltével a vasút és annak összes tartozékai ingyen ós tehermentesen mennek át a magyar állam tulajdonába ós szabad haszon­élvezetébe, illetve engedélyes vagy jogutódjai ezen vasutat teljes jókarban, ingyen és tehermentesen tartoznak az államnak átadni. A pálya engedélyének és üzletének átruházása, valamint a pálya ós tar­tozékainak függő kölcsönökkel való jelzálogi megterheltetése tekintetében az 1888. évi IV. törvényczikk 2 §-ának a) pontja, illetőleg az ezen törvény 10. §-ában foglalt határozatok irányadók. Az 1880. évi XXXI. törvényczikk 2. §-ában ós az 1888. évi IV. tör­vényczikk 2. §-ának b) és c) pontjaiban előirt megváltás esetében a meg­váltás módozatai tekintetében ugyancsak az idézett törvényczikkek határo­zatai irányadók. Mindkét esetben átveszi a magyar állam saját tulajdonába, birtokába és haszonélvezetébe a pálya területét és földjót, a föld- és műmunkálatokat, a fel-ós alépitményeket minden hozzátartozókkal, úgymint forgalmi eszközökkel, pálya­udvarokkal, fel- és lerakodóhelyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási s érkezési helyeken levő őr- és felvigyázóházakkal, távírda-, táv­beszélő- és villamos jelző-berendezésökkel, minden felszerelvényekkel, ingó és ingatlanokkal egyetemben, ellenben az engedélyes vagy jogutódai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből alkotott netáni tar­talékalapot és a künnlevő cselekvő követeléseket, valamint azon építkezése­ket, a melyek megszerzésére vagy előállítására a kormány által azon hatá­rozott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozékát képezni nem fogják. 23. §. A kereskedelemügyi magyar királyi minister az állami érdekek meg­óvása tekintetéből jogositva van magának ugy a pálya építése, valamint az

Next

/
Thumbnails
Contents