Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.
Irományszámok - 1910-50. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez az ungvár-vajáni helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
50. szám. 191 minister részéről az alapszabályokban, valamint a czímletek és szelvényeik mintáinak tervezetében kívánt módositások feltétlenül foganatositandók. Az alapszabályokba minden esetre felveendő, Hogy az évenkénti tiszta jövedelemnek egy meghatározott minimális százaléka a jelen engedélyokirat 7. §-a szerint az épitósi tőkéből kihasított tartalékalap növelésére fordittassék. Felveendő továbbá az is, hogy azon esetre, ha az alább megállapitott engedélytartam alatt jövedelem hiánya miatt az összes részvények törleszthetők nem lennének, a törlesztetlenül maradt részvények tulajdonosai részvényeiknek beváltását, vagy e czímen bárminemű kárpótlást az államtól nem igényelhetnek. A társaság székhelye Budapest, s hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. . - " 22. §. . A jelen engedély tartalma a fenti 2, §-ban idézett ideiglenes vasutengedélyezési szabály 9. § a) pontja alatt kimondott oltalommal ós az 1880. évi XXXI. t.-cz. 2. §-a, illetve az 1888. évi IV. t.-oz. 2. §-ának b) ós c) pontjai szerint az állam részére biztositott megváltási jog épségben tartásával a jelen engedélyokirat kelte napjától számitandó, egymásután következő 90 évben állapittatik meg. Ezen 90 év leteltével a vasút ós annak összes tartozókai ingyen és tehermentesen mennek át a magyar állam tulajdonába ós szabad haszonélvezetébe, illetve engedélyes vagy jogutódjai ezen vasutat teljes jókarban, ingyen és tehermentesen tartoznak az államnak átadni. A pálya engedélyének és üzletének átruházása, valamint a pálya és tartozókainak függő kölesönökkel való jelzálogi megterheltetése tekintetében az 1888. évi IV. t.-cz. 2. §-ának a) pontja, illetőleg az ezen törvény 10. §-ában foglalt határozatok irányadók. Az 1880. évi XXXI. t.-cz. 2. §-ában és az 1888. évi IV. t.-cz. 2. §-ának b) és c) pontjaiban előirt megváltás esetében a megváltás módozatai tekintetében ugyancsak az idézett törvónyczikkek határozatai irányadók. Mindkét esetben átveszi a magyar állam saját tulajdonába, birtokába ós haszonélvezetébe a pálya területét és földjét, a föld- ós műmunkálatokat, a fal- és alópitmónyeket minden hozzátartozókkal, úgymint forgalmi eszközökkel, pályaudvarokkal, fel- és lerakodóhelyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási és érkezési helyeken levő őr- és felvigyázó házakkal, távirda, távbeszélő ós villamos jelzőberendezésekkel, minden felszereivónyekkel, ingó és ingatlanokkal egyetemben, valamint a 7. §-ban megjelölt rendes ós külön tartalékalapoknak az átvétel idejében fennálló vagyonát, ellenben az engedélyes vagy jogutódai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből alkotott netáni tartalékalapot és a künnlevő cselekvő követeléseket, valamint azon épitkezéseket, a melyek megszerzésére vagy előállítására a kormány által azon határozott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozókát képezni nem fogják. • 23. §. A kereskedelemügyi m. kir. minister az államérdekek megóvása tekintetéből jogositva van magának ugy a pálya ópitóse, valamint az üzlet meg-