Képviselőházi irományok, 1910. III. kötet • 43-72. sz.
Irományszámok - 1910-48. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a vágsellye-negyedi helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
48. szám. 139 Általában a pálya testébe beépitendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetőleg átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető és ha esetenként különleges körülmények nem teszik kívánatossá avagy szükségessé nyilt műtárgyak alkalmazását, mint fedett vagy boltozott áteresztők és pedig kőből, téglából vagy portlandczement-betonból, a pályaszinig számitott legalább 0-60 méter magas felültöltéssel állitandók elő. Csekélyebb mennyiségű és magasságú viz levezetésére szolgáló áteresztők — bezárólag 2-0 méter nyilasig betoncső-áteresztőkként is épithetők, melyek — szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj- ós egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el. Vasúti betoncső-áteresztők felültöltősének a magassága — szintén a pályaszinig számitva — kisebb nem lehet, mint 1*0 méter. A betoncsőáteresztők készítéséhez — mint kötőanyag — csakis portlandczementf használható. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai kőből, téglából vagy portlandczement-betonból, tartószerkezetei pedig bezárólag 2'0 méter nyilasig tölgyfából és ennél nagyobb nyilasoknál vasból lótesitendők. A vasúti műtárgyak egészen vasbetonból is készithetők. A vasvázas betonból készítendő műtárgyak tervezésénél ós méretezésénél alapul veendő feltételeket, valamint a jótállás idejét a kereskedelemügyi minister az e nemű műtárgyak részletes építési terveinek elbírálása alkalmával fogja megállapítani. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltótlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. A nyilt és boltozott műtárgyak a szükséghez képest O20 m. vastag fenékburkolattal látandók el. A szabványrajzok vagy épitósi részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest, különösen nagyobb nyilású vagy magasságú, valamint állomások, megállóhelyek és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti áteresztők és hidak tartószerkezetei általában 6.000 kilogramm keróknyomás ós a helyi érdekű vasutakra nézve érvényben levő szabályszerű terhelési Séma, illetve igénybevételek, nemkülönben a kereskedelemügyi minister által 30.666/907. szám alatt kiadott szabványrendelet alapulvételével számitandók ós szerkesztendők. Oly vonalrészeken, a melyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalmazandó, az alépítmény is elsőrendű vasutaknak megfelelően állítandó elő. Támasztó^ és bélésfalak építéséhez kő-, tégla- vagy portlandczement-betonanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből, téglából vagy portlandczement-betonból, tartószerkezetei pedig fából vagy vasból lesznek előállitandók ; megjegyeztetvén, hogy fatartószerkezetek mellett, pillérek helyett, falazott lábazatokra állítandó fajármok is alkalmazandók. A pályaáthidalások egészen vasbetonból is készithetők. *18