Képviselőházi irományok, 1906. XXXII. kötet • 1084-1114., CLXIII-CLXXIV. sz.

Irományszámok - 1906-1101. Az igazságügyi bizottság jelentése a Fejérváry-kormány alkotmányellenes és törvényellenes tényeinek megtorlása és az ezekre vonatkozó feliratok és kérvények tárgyában

198 1101. szám. Ugyanakkor kelt kéziratokban a király kinevezi a ministerelnök előter­jesztésére: Igazságügyi ministerré: Lányi Bertalant, kereskedelemügyi ministerré: Vörös Lászlót, belügyministerré: Krisfóffy Józsefet, honvédelmi ministerré: Bihar Ferenczet, vallás- és közoktatásügyi ministerré: Lukács Györgyöt, földmivelésügyi ministerré: György Endrét, horvát-szlavon-dalmátországi tárcza nélküli ministerré -.Kovácsevics Istváni, Ugyanekkor kelt kéziratban a király a pónzügyministerium, valamint a személye körüli ministerium ideiglenes vezetésével báró Fejérváryt bizza meg. 1905. A képviselőháznak június 21-iki ülésén megjelent az újonnan kinevezett június 21-én. Fejórváry-kabinet, hogy a háznak bemutatkozzék; ugyanekkor báró Fej érváry Géza bemutatkozó beszédet mondott. Ebben kijelentette, hogy az ő kormánya átmeneti kormány és párton kivül áll; igyekezni fog az ország gazdasági és közigazgatási érdekeit kielégiteni mindaddig, mig más parlamentáris kormány nem váltja fel az ő kormányát; ő ehhez kivan ja az utat egyengetni, óhajtja a király és a parlamenti többség közt az ellentétet megszüntetni; hangsúlyozta, hogy ez neki ós többi minisztertársainak egyetlen törekvésük és kötelességük. Fej érváry báró ezután nyomban letett a ház asztalára egy csomó törvény­javaslatot és pedig 10 hónapi indemnitásról, az 1905. évi újonczlótszám meg­állapításáról, az állami beruházások folytatásáról, a magyarországi városok ós községek fogyasztási adó természetű jövedelmének rendezéséről szóló törvény­nek érvényben tartásáról. Beterjesztette az állami számvevőszék több jelen­tését és indítványozta a kvóta-bizottság megválasztását. Justh Gyula házelnök a házszabályok 207-ik szakaszára hivatkozással kijelenti, hogy e törvényjavaslatokról való intézkedés csak akkor fog meg­történni, ha a Fejórváry-kormányt kinevező királyi kézirattal, mint napirenden levő tárgygyal, a tárgyalás a Ház részéről már befejeztetett. Ekkor Fej érváry báró egy második királyi kéziratot nyújtott át ós kérte annak a felolvasását. Az elnök a Ház szavazatával is eldöntette, hogy e második kéziratot a Ház mindaddig nem olvastatja fel, mig az első felett a tárgyalás be nem fejeztetett. Erre Fej érváry a kormány tagjaival együtt elhagyta az ülés termét. s^gi" szavazat. Ugyanekkor a Ház Kossuth Ferencz indítványának elfogadásával bizalmatlanságot Első elnapolás szavazott a Fej érváry-kormánynak. Ennek kihirdetése után olvastatott fel a második jun. 25-től királyi kézirat, mely a Ház üléseit szeptember 15 ikéig elnapolta. szept. 15-ig. Ugyancsak a június 21-iki ülésen a képviselőház Bánffy Dezső báró hatá­rozati javaslatának elfogadásával határozattá emelte, hogy az elnapolást alkotmányellenesnek nyilvánitja, alkotmányellenesnek jelenti ki e kormány­nak helyén maradását is, kimondja a Ház, hogy az ily alkotmányellenes kor­mányzattal szemben a legszigorúbban fogja érvényesíteni az alkotmánynak biztosítékait képező szabadságjogainkat. A Ház határozatában reáutalt alkot­mány-törvényeink egész sorozatára, a melyek megszegésére az uj kormány vállalkozott s eUentállásra hivta fel a nemzetet. Még ugyanaz nap Dessewffy Aurél indítványára a. főrendiház is bizalmatlanságot szavazott a Fejérváry kormánynak.

Next

/
Thumbnails
Contents