Képviselőházi irományok, 1906. XXXI. kötet • 1041-1083., CLIII-CLXII. sz.
Irományszámok - 1906-1041. A pénzügyi bizottság jelentése az egyenes adókra vonatkozó reformjavaslatok tárgyában
1041. szám. 3 közül ez volt a legaránytalanabb, sőt a legigazságtalanabb. Különösen a kisbirtokosra és a kistőkésre nehezedett, még pedig forditott progresszióval, mert hiszen nem lóvén lényeges fokozatai, a legszegényebbeket sújtotta a legérzékenyebben. Az adóstatisztika tanúsága szerint az ország adóköteles birtokosainak 88 százaléka még csak 100 korona kataszteri jövedelmet sem huz földje után s ez a sok szegény ember mégis 4 koronát fizetett eddig fejenként II. osztályú kereseti adó fejében akkor, mikor e czímen az ország leggazdagabb embere is csak 8 koronával volt megróva. Kétségtelen, hogy ennek az adónak eltörlése az államkincstár részére nevezetes veszteséget jelent. Ezzel szemben azonban tekintetbe veendő az, hogy ép ez adónál voltak állandóan a legnagyobb adóhátralékok s ez adónál kellett a legnagyobb összegeket törlésbe venni. Ha pedig figyelembe vesszük azt a nagy igaztalanságot, melyet ez az adónk magában rejtett, ugy határozottan helyeselnünk kell, hogy ez az adó megszűnik. A megszűnő adók közé tartozik végül az általános jövedelmi pótadó. Ennek behozatalát 1875-ben az állam pénzügyeinek akkori rendezetlen volta tette szükségessé. Uj jövedelmi forrás megnyitása képezte a feladatot, ezzel a nagy érdekkel szemben el kellett hallgatnia minden egyébnek. Meg kellett adóztatni minden elérhető jövedelmet, még pedig sürgősen. Az akkori viszonyok között legalkalmasabbnak látszott, bár minden egyes adónemre nézve különböző alapokon és más-más kulcscsal és correktivumokkal perczentualiter emelni fel minden már meglevő adót, a nélkül, hogy idő lett volna reá megvizsgálni s megkorrigálni ezeknek a meglevő adóknak aránytalanságait, így a mi igaztalanság és aránytalanság addig fennállott, az jórészben még megnagyobbodott. Alig szorul magyarázatra, hogy most, midőn egész egyenes adózásunk reformjáról van szó, el kell tűnnie ennek az adónak is, hogy egy másiknak adjon helyet, mely jobban hozzásimul az élethez és a viszonyokhoz. Azok az adóink, melyek megmaradnak ezentúl is, a következők: a földadó, a házadó, a keresetadó, a tőkekamat és járadékadó, végül pedig a nyilvános számadásra köteles vállalatok adója. Ezek valamennyié lényeges változásokon megy át, mire nézve egyenként fogjuk előadni nézetünket. A tervbe vett uj adóról, a jövedelmi adóról is külön akarunk szólani. Itt egyelőre csak annyit jegyezünk meg, hogy ennél az adónál valósul meg az újkori adópolitikának egyik leglényegesebb elve: a progresszió. Nyilvánvaló, hogy tárgyi adóknál a progresszió nehezen keresztülvihető és igazságtalan. Egy nagybirtok nem adóztatható meg erősebben, mint egy kisbirtok; mert hiszen — minden egyébtől eltekintve — a nagybirtok sok egyénnek képezheti a közös tulajdonát, s mindegyik birtokosnak kevesebb jövedelem lehet abból, mint sokkal kisebb birtokból, ha az kizárólag az övé. S itt csak a közbirtokosságok kezein levő birtokokra mutatunk kik némely esetben több ezerén vannak, vagy az árvái uradalom viszonyaira, a melynél több száz részre oszlik el a jövedelem. Ellenben a jövedelmi adó tekintetbe veheti az egyesnek minden jövedelmét a maga egészében, akár hány féle forrásból származott legyen is az, itt, a progresszió a maga arányositó hatásában teljesen érvényesülhet. A maga egészében vizsgálva a reformot, három nagy elvet látunk abban érvényesülni. Az egyik a meglevő aránytalanságok megszüntetése. A másik a kisemberek kiméiése, adóiknak lehető mérséklése. A harmadik elv pedig az adók egy részének áthárítása azokra, a kik azt jobban birják, a kik gazdaságilag erősebbek. Mind a három elv a mai kor általános szelleméből, í*
