Képviselőházi irományok, 1906. XXX. kötet • 965-1040. sz.
Irományszámok - 1906-965. Törvényjavaslat a Szerbiával 1908. évi márczius hó 14/1-én kötött kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről
204 965. szám. A '. mezőgazdasági, állattenyésztési és állategészségügyi védelemnek feltétlenül legbiztosabb módja kétségtelenül az lett volna, ha Szerbiával szemben minden legkisebb konczessziót megtagadunk: vagyis teljesen szakitunk azzal az elvvel, hogy a kereskedelmi szerződések a do ut.-des alapján épültek fel. Nemzetközi kereskedelmi politikát kölcsönös engedmények nélkül folytatni azonban lehetetlen. A nagy Németbirodalom, a honnét az uj vámpolitikai aera alatt a legmesszebb menő agrárvédelem indult ki, szakithatott-e ezzel az iránynyal? A velünk kötött állategészségügyi egyezmény s az orosz birodalomnak tett állategészség-rendöri és forgalmi engedmények azt tanúsítják, hogy Németország sem vághatta el a régi fonalat, hanem egyrészt saját fogyasztóinak érdekeivel is számolnia kellett, másrészt az illető érdekcsoportok minden ellenkezése daczára bizonyos áldozatokat kellett hoznia, amelyeket még az ő hatalmas, világra szóló ipara és kereskedelme sem téveszthetett szem elől, ha a maga igényeit ki akarta elégíteni. ' A mi helyzetünk Szerbiával szemben ugyanaz volt. Nálunk is hatalmas tényezők várták érdekeik kielégítését az uj szerződéstől. Az állattenyésztők és mezőgazdák teljes joggal féltették állatállományuk sorsát, egészségügyét, értékét; a magyar kereskedelem és ipar számolt ugyan azzal a nagy valószínűséggel, hogy a multakhoz képest rendkívül védvámos jelleget öltött szerb autonóm tarifa hatása igen kedvezőtlenül fogja befolyásolni oda- irányuló kivitelét, — de mégis reményiette, hogy ha Szerbia állatforgalmi téren nyilvánuló igényeit valamely formában kielégithetjük, a régi kereskedelmi összeköttetések még sem szakadnak meg egészen; és végül a fogyasztók ezrei is jogosan formálhattak igényt arra, hogy akkor, midőn a megélhetés minden vonalon tagadhatatlanul megdrágult: az uj szerb szerződés talán némi enyhülést fog számukra nyújtani a mindennapi élet szükségleteinek beszerzése körül. E három jelentékeny és általános közgazdasági szempontból egyaránt jogos követelmény között a helyes középutat megtalálni: igen nehéz feladat volt. Annál nehezebb, mert egy negyedik tényezőnek, magának Szerbiának, ellenállásával is számolnunk kellett. Az igen természetes, hogy ugy, miként a mindennapi életben, a nemzetközi szerződések kötésekor sem képzelhető el oly jogviszony létesülése, melyben az egyik szerződőfél csak szolgáltatásokat nyújt, a másik pedig csak a hasznot élvezi. Mennyivel inkább számot kellett vetni ezzel a jogelvvel Szerbiával szemben, mikor egyrészt egy teljesen független állammal és pedig oly állammal kellett megalkudnunk, mely ezelőtt majdnem korlátlan szabadságot élvezett piaczainkon is. Még ha egyáltalán lehetséges lett volna is kereskedelmi szerződést kötnünk oly alapon, mely Szerbiának mitsem nyújt, hanem tőle csak áldozatokat fogad el: egy nagy és feladatának magaslatán álló állam, mint Magyarország, politikai tekintetekből sem vehetett volna részt a szerződő államok oly irányú tanácskozásában, mely az egyik érdekelt fél teljes legyőzését, hogy ugy mondjuk megalázását tűzte volna ki czélul. Ez nem a kereskedelmi szerződés, hanem a vámháboru politikája lett volna. Mindazáltal tekintsük meg közelebbről a létesített uj megállapodást és vonjunk rövid párhuzamot a multakkal; — vájjon kiemelkednek-e ebből a párhuzamból azok
