Képviselőházi irományok, 1906. XXIX. kötet • 945-964. sz.

Irományszámok - 1906-955. A földmívelésügyi bizottság jelentése "a borhamisitásnak és hamisitott bor forgalombahozatalának tilalmazásáról" szóló 916. számú törvényjavaslat tárgyában

955. szám. S77 czélra kicsinyben való elárusitásával rendszeresen foglalkoznak ós nagyban (t. i. 50 liter, vagy ezen felüli mennyiségben) való boreladást nem folytat­nak, toA^ábbá a közvetlen fogyasztók és vendéglősök azon mazsolamennyi­ségre nézve, a mely a háztartásuk, illetve vendéglő s'paruk czóljaira szükséges. " 27. §. ; A tiz hektolitert meghaladó borszállitmányok, továbbá az öfc méter­mázsát meghaladó mazsola- (aprószőlő-, aszuszőlő-) vagy ezukor- ós ezukor­szörpszállitmányok megérkezéséről kötelesek a tokaji borvidék területén fekvő vasúti ós hajóállomások esetről-esetre értesiteni a földmivelósügyi minister által a 20. §. első bekezdése értelmében kijelölendő hivatalos közeget annak közlése mellett, hogy az illető szállitmány kinek, mikor ós honnan érkezett. 28. §. A földmivelósügyi minister felhatalmaztatik, hogy a kereskedelemügyi ministerrel egyetórtőleg rendeleti utón állapítsa meg azokat a további fel­tóteleket és rendszabályokat, a melyek a jelen törvény 16—27. §-aiban foglalt rendelkezések végrehajtására ós az e czólból gyakorlandó ellenőrzésre szük­ségesek. III. FEJEZET. A borsepröre, törkölyborra, gyümölcsborra, pezsgőre és habzóborra vonatkozó rendelkezések. : .29. §. • Saját termésű, vagy másoktól beszerzett borának seprőjéből az abban levő bort bárki kipréselheti ós eladhatja, vagy a lehúzott borral összevegyit­heti; azonban borseprőt a benne levő bor kipróselóse és forgalombahozatala czóljából megvenni, vagy másoktól összevásárolt borseprőből való borpróse­lést üzletszerüleg folytatni, úgyszintén az összevásárolt borseprőből kipréselt bort forgalomba hozni, vagy e czélból raktáron tartani tilos. Borseprőből, vizzel, borhoz hasonló italt előállitani tilos. 30 §; Törkölybor (csiger vagy lőre) alatt olyan, közönséges asztali borhoz hasonló ital értendő, mely a friss szőlő törkölyéből, az ebben visszamaradt boralkatrészek kivonása czóljából a törkölyre felöntött vizzel, erjesztés utján állíttatik elő. Törkölyborkószitósre három naposnál régibb szőlőtörkölyt használni tilos. Ugyanazt a törkölyt csak egyszer szabad törkölyborkószitósre használni s e czélból a törkölyre, az arról nyert szinmustnak legfeljebb egynegyed részéig terjedő mennyiségű vizet szabad felönteni. Képvh. iromány. 1906—1911, XXIX. kötet. 48

Next

/
Thumbnails
Contents